
Betelt a pohár. Elválnak Sebastian Kurz (balra) és Heinz-Christian Strache útjai
Fotó: Dpa-Bildfunk/APA/Roland Schlager
Bejelentette a kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat esti sajtótájékoztatóján. Kurz pár órával azután ismertette döntését, hogy lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről Heinz-Christian Strache, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője.
2019. május 18., 22:512019. május 18., 22:51
2019. május 18., 22:582019. május 18., 22:58
„Betelt a pohár” – fogalmazott az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Kurz, hozzátéve, nem érzi úgy, hogy a szabadságpárt hajlandó lenne megváltozni. márpedig ez „több mint szükséges volna”. Szerinte az FPÖ árt a kormány reformterveinek, és árt az ország tekintélyének is.
Sebastian Kurz hangsúlyozta: tovább akar dolgozni Ausztriáért, és ezt a lakosság többségének támogatásával szeretné tenni, de ehhez jelenleg hiányoznak a partnerek. „Úgy gondolom, most ez senkivel nem lehetséges” – mondta.
Heinz-Christian Strache egy nyilvánosságra került felvétel miatt mondott le az alkancellári tisztségről szombaton. Két évvel ezelőtt ugyanis titokban rögzítettek egy beszélgetést, amin Strache saját bevallása szerint ittas állapotban volt. Szombati sajtóértekezletén a politikus azt mondta: titkosszolgálatai akció áldozata lett, amit szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek, hogy „felrobbantsák” az osztrák kormánykoalíciót.
A Der Spiegel német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című lap a titokban készített videofelvételre hivatkozva számolt be arról, hogy a legnagyobb osztrák napilapon keresztül a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba Heinz-Christian Strache a 2017-es ausztriai parlamenti választás előtt egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek. A beszámoló szerint az FPÖ elnöke 2017 júliusában Ibizán megbeszélést folytatott egy fiatal nővel, aki azt állította, hogy egy oroszországi oligarcha unokahúga, és 250 millió eurót kíván befektetni Ausztriában.
A nő többször utalt arra, hogy a pénz nem tiszta forrásból származhat. Heinz-Christian Strache ennek ellenére több mint hat órán keresztül tárgyalt vele. Részt vett a találkozón Johann Gudenus is, aki jelenleg az FPÖ parlamenti frakciójának vezetője. Beszéltek a többi között az állítólagos orosz befektető azon elképzeléséről is, hogy a pénzből meghatározó befolyást szerezhetne a Kronen Zeitung című lapban, és a választási kampányban az FPÖ szolgálatába állíthatná. Heinz-Christian Strache jelezte, hogy ha pártja kormányra kerül, állami megbízásokkal hálálná meg a segítséget. Úgy vélte, az FPÖ a Kronen Zeitung támogatásával akár a szavazatok 34 százalékát is megszerezheti, amivel az első helyen végezne a választáson. Kifejtette, hogy orosz partnerének alapítania kellene egy vállalkozást, amely megkaphatná mindazokat az állami megbízásokat, amelyeket korábban a Strabag építőipari nagyvállalat szerzett meg.
A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung szerint a találkozó minden bizonnyal csapda volt, a cél pedig Heinz-Christian Strache kompromittálása. Azt nem közölték, hogy a felvétel milyen forrásból jutott el a két szerkesztőséghez. Beszámolójuk szerint az általuk felkért szakértők hitelesnek találták a rejtett kamerával készített felvételeket.
Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus a Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung érdeklődésére írásban megerősítette a találkozó tényét. Állásfoglalásukban kiemelték, hogy az informális megbeszélés során több alkalommal hangsúlyozták az osztrák jogi előírások betartásának szükségességét. Egyébként az FPÖ a 2017 októberében tartott parlamenti választáson a szavazatok 25,9 százalékát összegyűjtve a harmadik lett, és koalícióra lépett az Osztrák Néppárttal (ÖVP), amely 31,4 százalékos eredménnyel az első helyen végzett.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!