
Emmanuel Macron (középen) elveszítette a franciák bizalmát
Fotó: Emmanuel Macron/Facebook
Előre hozott parlamenti választásokat írnak ki Franciaországban, miután vasárnap este kiderült: az európai parlamenti választáson a jobboldali Nemzeti Tömörülés nagyarányú győzelmet aratott, és az Emmanuel Macron elnök vezette tábor messze lemaradva a második helyen végzett.
2024. június 09., 23:572024. június 09., 23:57
Emmanuel Macron államfő bejelentette, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést, és június 30-án új parlamenti választásokat tartanak, a második forduló időpontja pedig július 7. lesz. Macron kijelentette: a vasárnapi választási eredmény katasztrofális a kormányzatra nézve, és senki nem tehet úgy, mintha ezt nem látná.
Úgy döntöttem, hogy választási lehetőséget adok önöknek, ezért ma este feloszlatom a nemzetgyűlést” – mondta Macron a francia nemzethez intézett beszédében.
Megjegyezte: „ez komoly és nehéz döntés, de az a bizalom vezérli, hogy a francia emberek képesek lesznek a legjobb döntést hozni maguk és a jövő generációi számára”.
A francia elnök úgy fogalmazott: eljött az ideje annak, hogy tisztázzák a dolgokat. „Meghallottam az üzenetüket, az aggályaikat, és nem fogom ezeket válasz nélkül hagyni. Egyértelmű többségre van szükség ahhoz, hogy Franciaország józanul és egyetértésben tudjon cselekedni” – mondta Macron.
„Készen állunk arra, hogy átvegyük a hatalmat, ha bizalmat szavaznak nekünk a következő választáson” – mondta.
A Nemzeti Tömörülés az exit poll eredmények szerint a szavazatok nagyjából 33 százalékát szerezhette meg az EP-választáson, míg a Macron vezette pártszövetségre csak 14,8-15,2 százalék körül szavaztak.
Az ellenzéki Szocialista Párt alig lemaradva, 14 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyre kerülhet. Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés EP-listavezetője már Macron bejelentése előtt felszólította az államfőt, hogy írjon ki új választást, írja a Hirado. hu.
Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!