
Izrael tizenkét napig háborút folyatott Iránnal
Fotó: Facebook/Israel Defense Forces
Izraelben feloldották a háborús korlátozásokat az egész országban a kedden életbe lépett izraeli-iráni tűzszünet nyomán – jelentette kedd este a polgári védelem.
2025. június 25., 08:512025. június 25., 08:51
Az oktatási minisztérium közleményt adott ki, miszerint a június 13., vagyis az Irán elleni háború kezdete óta zárva tartó iskolák fokozatosan újra nyithatnak attól függően, hogy az egyes helyi önkormányzatok mennyire felkészültek a tanítás újrakezdésére.
„Azokon a helyeken, ahol további előkészületek szükségesek – például az infrastruktúra károsodása, a személyzet hiánya miatt, vagy mert ideiglenesen másra használják az épületet – a visszatérés a tanításhoz az adott önkormányzat számára megfelelő ütemben fog történni” – közölte az oktatási tárca.
A polgári védelem parancsnoksága az MTI szerint bejelentette, hogy
Izrael tizenkét napig háborút folyatott Iránnal az Izraelt fenyegető atomlétesítmények és ballisztikus rakéták felszámolása érdekében. A háború idején becsapódó iráni rakéták mintegy harminc ember életét követelték Izraelben, és több százan megsebesültek.
Izrael ugyanakkor tartózkodott a további iráni támadásoktól Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök beszélgetése nyomán kedden – jelentette a miniszterelnöki hivatal. A tizenkétnapos háborút lezáró, Trump által bejelentett tűzszünet izraeli idő szerint reggel hétkor lépett volna életbe, de Irán kétszer is megszegte azt rakéták Izraelre lövésével a miniszterelnöki hivatal keddi közleménye szerint.
Válaszul az izraeli védelmi miniszter és a vezérkari főnök súlyos ellencsapásokat ígért, majd az izraeli vadászgépek Iránban „megsemmisítettek egy radartelepet Teherán közelében”. „A Trump és Netanjahu közötti beszélgetést követően Izrael tartózkodott további csapásoktól” –tájékoztatott a kormányfő hivatala. „A beszélgetés során Trump elnök kifejezte mély elismerését Izrael iránt – amiért az elérte minden háborús célját. Ugyancsak hangsúlyozta bizalmát a tűzszünet stabilitásában” – közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal.

Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!