Hirdetés

Félmilliárd forint testvérvárosi programokra és ifjúsági, cserkész tevékenység támogatására

Potápi Árpád János államtitkár •  Fotó: MTI

Potápi Árpád János államtitkár

Fotó: MTI

Összesen 500 millió forintos támogatást biztosít a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága anyaországi és külhoni magyar testvérvárosi együttműködésekre, valamint ifjúsági és cserkész tevékenységre a külhoni magyar területeken.

MTI

2019. március 26., 13:092019. március 26., 13:09

2019. március 26., 13:122019. március 26., 13:12

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a testvértelepülési programokat és együttműködéseket célzó, valamint az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázatokat tavaly november 20-án hirdették meg, 250-250 millió forintos kerettel.

Idézet
Mindkét felhívásra olyan pályázatokkal lehetett jelentkezni, amelyek megvalósítási időszaka idénre esik” – jelezte az államtitkár.

Megjegyezte azt is, hogy mindkét pályázat esetében a nagy érdeklődésre való tekintettel évről-évre emelték az elnyerhető keretet. A 2015 óta meghirdetett testvértelepülési pályázattal összefüggésben kiemelten fontosnak tartják, hogy személyes kötődések alakuljanak ki az anyaországi és a külhoni magyar közösségek között. Potápi Árpád János rámutatott, a cél a nemzeti összetartozás és a magyar-magyar kapcsolatok erősítése szerte a Kárpát-medencében.

Hirdetés

Közlése szerint a felhívásra magyarországi települési és megyei önkormányzatok pályázhattak egy vagy több külhoni magyar településsel közösen megvalósítandó programjuk támogatására. A pályázatnak köszönhetően az elmúlt években 260 magyarországi település 300 külhoni magyar településsel kötött kapcsolatának kialakításához és megerősítéséhez járultak hozzá.

A pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és kétmillió forint között volt. A mostani felhívás során a beérkezett kérelmeknek a 78 százalékát tudták támogatni, 351-ből 274-et - ismertette. Az igényelt összeg közel a duplája volt a rendelkezésre álló keretnek. Az új testvértelepülési kapcsolatok mellett forrást lehetett igényelni nemzeti ünnepek közös programjaira is, a testvértelepüléseken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatására, a kulturális örökség ápolására, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítására.

A 2016 óta meghirdetett ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét segítő pályázat célja, hogy erősítsék a külhoni magyar ifjúsági közösségeket, és hogy a határon túli magyar területeken olyan közösségek legyenek, amelyekben a fiatalok jól érzik magukat, közös programokat tudnak megvalósítani. A pályázaton a 15-35 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjait, közösségépítést elősegítő tevékenységét támogatták, az egy pályázattal elnyerhető támogatás 500 ezer és egymillió forint volt; a cserkész közösségek esetében nem volt korosztályi megkötés – közölte Potápi Árpád János.

A beérkezett pályázatok túlnyomó többsége, 97 százaléka támogatást nyert, 359-ből 349-at támogattak. A nyertes pályázatok 65 százaléka Erdélyből, 17 százaléka Felvidékről, 7,7 százaléka Vajdaságból, 7,4 százaléka Kárpátaljáról került ki – tette hozzá a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
Hirdetés