2011. július 19., 09:362011. július 19., 09:36
A hatalmas médiaérdeklődés közepette lezajlott ítélethirdetés során a 97 éves, infúzióra kötött Képírót a mentők vitték be a bíróság épületébe, mert egy hete kórházban van. Az utolsó szó jogán pszichológusa úgy tolmácsolta szavait: „ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 1996-ban azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet”. Az újvidéki razzia, a délvidéki megszállás után partizánmozgalom alakult ki a térségben, visszaszorítására a magyar belügyminiszter és a honvédelmi miniszter utasítására általános tisztogatást és razziát rendeltek el, amelynek során január elejétől több száz–ezer ártatlan embert öltek meg, amit a katonai vezetés igyekezett titokban tartani. Varga Béla bíró szerint nem valószínű, hogy Képíró, aki a magyar királyi csendőrségnél teljesített szolgálatot, erről tudott, mivel elhallgatták a történteket. Miközben az ítélethirdetést, a bizonyítékok részletes értékelését ma folytatja a bíróság, a tárgyaláson jelen lévő Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója – aki kezdeményezte a Képíró elleni vizsgálat megindítását – megdöbbenésének adott hangot, hogy nem ítélték el a vádlottat, hiszen szerinte ez volt az egyik legegyértelműbb eset, amivel valaha foglalkozott.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!