2011. szeptember 16., 13:542011. szeptember 16., 13:54
Gaudi-Nagy Tamás hangsúlyozta: amennyiben jövő hétfőig nem gyanúsít meg senkit a nyomozó hatóság, akkor elévülnek az öt évvel ezelőtt, 2006 szeptember 19 és 21 között történt rendőri túlkapások. A politikus éppen ezért a feljelentésben felkéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy utasítsa a katonai ügyészséget a 2006 szeptemberi eseményekben részt vevő rendőri parancsnokok meggyanúsítására elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúja miatt.
Morvai Krisztina felháborítónak nevezte, hogy az ügyészség öt év alatt nem gyanúsított meg egyetlen rendőri vezetőt sem az MTV-székház 2006-os ostromát követő \"embervadászatokkal\" kapcsolatban. Az EP-képviselő hangsúlyozta: az NJSZ és a sértettek eddig is több tucat feljelentést tettek az öt évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban, de ha ezt nem is tették volna, az ügyészségnek akkor is hivatalból eljárást kellett volna indítania.
Morvai Krisztina hozzátette azt is: közeledik október 23-a, amikor a 2006 október 23-i jogsértések is elévülnek és ezzel a mostani feljelentéssel erre szeretnék felhívni a hatóságok figyelmét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.