Hirdetés

Felgyújtottak egy romatábort Torinóban

Felgyújtott egy cigánytábort az olaszországi Torino külvárosában a felháborodott tömeg, miután egy kiskorú olasz lány azt állította, hogy a tábor egyik lakója megerőszakolta.

Balogh Levente

2011. december 12., 13:202011. december 12., 13:20

A Sunday Mail című brit lap beszámolója szerint a lány családjának vezetésével mintegy ötszáz fős, baseballütőkkel, vasrudakkal és Molotov-koktélokkal felfegyverzett tömeg vonult megközelítőleg 150 roma lakta a táborhoz, miután híre ment az erőszaktételnek. Néhány percen belül lángokban álltak az összetákolt viskók, a tűz olyan méreteket öltött, hogy a közeli erdő és az épületek is veszélybe kerültek. A romák kétségbeesetten menekültek a helyszínről.

Az ügy főszereplője, az Eleonora névre hallgató lány családja mellett a rendőrségnek is azt vallotta, hogy megerőszakolták. A helyi kórház orvosai megerősítették, hogy a lány már nem szűz. A gyanú akkor merült fel azzal kapcsolatban, hogy mégsem mond igazat, amikor önellentmondásba került a támadás részleteivel kapcsolatosan. Végül beismerte a rendőrök előtt, hogy az egészet csak kitalálta azt követően, hogy lefeküdt olasz barátjával, és félt attól, hogy mi történik, ha a családja megtudja.

A rendőrség közleménye szerint a romatábor elleni támadásnak nincs sérültje, az incidens nyomán két olaszt vettek őrizetbe különösen nagy kárt okozó rongálás miatt. Egyúttal azt is vizsgálják, van-e kapcsolat a táborra támadó tömeg és a Juventus Torino labdarúgócsapat ultrái között. Az incidenst kirobbantó lány ellen hamis tanúzás miatt emelnek vádat. Mint arról beszámoltunk, Olaszországban évek óta problémát okoznak a zömmel Romániából érkezett, a nagyvárosok körüli illegális táborokban élő romák, akiknek egy része rendszerint bűnözésből él.

Nagy-Britannia: rágógumit lopott a hazaútra egy román férfi
Mintegy ötszáz font értékben lopott rágógumit egy londoni szupermarketből egy román állampolgár, hogy az árából ki tudja fizetni a hazautat Romániába. A Cambridgeshire Ely Standard című lap beszámolója szerint a 36 éves Lucian Mitranus csupán négy nappal az incidens előtt kapott figyelmeztetést ugyancsak bolti lopás miatt, november 28-án pedig ugyanezen bűncselekmény miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték

 


 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés