
Irakban az általa korábban ellenőrzött területek csaknem felét már elveszítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, Szíriában viszont kevéssé jelentős a dzsihadisták visszaszorulása – derül ki az amerikai védelmi tárca hétfőn közzétett jelentéséből. Az Irakban korábban megszállt területek „mintegy 45 százaléka” szabadult már fel, Szíriában ugyanez az arány 16–20 százalékra tehető – közölte Peter Cook, a Pentagon szóvivője.
2016. május 17., 16:552016. május 17., 16:55
2016. május 17., 20:202016. május 17., 20:20
Az Iszlám Állam 2014-ben robbanásszerű terjeszkedést hajtott végre, Irak északi és nyugati részén hatalmas területeket foglalva el, és tavaly al-Anbár tartomány központját, Ramádit is sikerült bevennie, amelyet december és január folyamán szabadított fel az iraki haderő.
Az Iszlám Állam viszont továbbra is ellenőrzése alatt tartja a tartomány nagy részét, valamint Ninive kormányzóságot is az ország északi részén, emellett pedig a kormány által ellenőrzött területeken is képes szervezett és pusztító terrortámadások végrehajtására.
Szíriában főleg a nemzetközi közösség által támogatott kurd fegyveresek voltak képesek sikereket elérni az Iszlám Állam ellen az ország északi részén, valamint a kormányerők márciusban orosz segítséggel sikeresen foglalták vissza az ókori Palmüra romjait és a mellette fekvő Tadmur városát, amelyet azonban a múlt héten ismét sikerült az Iszlám Államnak elvágnia a külvilágtól.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!