
Elismerte kedden Havanna, hogy az országból származnak azok a fegyverek, amelyekt egy Észak-Koreába tartó hajón foglaltak le a Panama-csatornán.
2013. július 17., 16:392013. július 17., 16:39
A kubai külügyminisztérium közleménye szerint elaggott, javításra szoruló katonai eszközökről van szó, amelyeknek javítás után vissza kellett volna térniük Kubába. Az észak-koreai hajót előző nap tartóztatták fel a Panama-csatornán, amely a panamai hatóságok akkori közlése szerint korszerű rakétaalkatrészeket szállított cukor közé rejtve.
A kubai közlemény szerint a hajón 10 ezer tonna cukor mellett egy-egy Volga és Pecsora típusú légvédelmi rakétát, további kilenc rakétát szétszerelve, két MiG-21-es repülőgépet és az utóbbiakban alkalmazható 15 motort szállítottak. \"Ezeket az eszközöket a múlt század közepén gyártották, javítás után vissza kellett volna kerülniük Kubába\" – derül ki a közleményből, amely nem tér ki arra, miért ezt a módját választották a szállításnak.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!