2007. május 15., 00:002007. május 15., 00:00
Néhány órával az egyiptomi közvetítéssel megkötött fegyverszüneti megállapodás után Hamász-tagok lőfegyverekkel és kézigránátokkal megtámadták a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette mozgalom egy irodáját Gázában; eközben a Hamász arról számolt be, hogy a Fatah emberei megrohantak egy úttorlaszt, amelyet az iszlamista szervezet fegyveresei őriztek. A Fatah és a Hamász közötti összetűzéseknek kevesebb mint huszonnégy óra leforgása alatt hat halálos áldozata és háromtucatnyi sebesültje volt. Fatah-forrásból tegnap azt közölték: olyan óriási a feszültség a koalíciós társak között, hogy az egységkormány akár napokon belül összeomolhat.
Közben az izraeli–palesztin viszony rendezéséről szóló, az arab országok által kezdeményezett közel-keleti béketerv kapcsán Cipi Livni izraeli külügyminiszter kijelentette, az nem helyettesítheti, hanem csak kiegészítheti a palesztinokkal folytatott közvetlen tárgyalásokat. Izrael nyitottan, ám némi fenntartással fogadta az arab béketervet, amelynek értelmében a zsidó államnak ki kellene vonulnia az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt területekről.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.