
Fotó: Gecse Noémi
Az Orbán-kormány a határon túli magyar kultúra ápolása, különösen a határon túli magyar közösségek aktivitásának fejlesztése érdekében évente 1,7 milliárd forinttal támogatja az erdélyi kulturális közösségi mintaprogramot – derült ki a Magyar Közlönyből.
2017. december 30., 16:232017. december 30., 16:23
2017. december 30., 16:252017. december 30., 16:25
A pénteken megjelent kormányhatározat szerint az idei és a 2018-as költségvetésben 1,67 milliárd forintot különítenek el a programra, 2019-től pedig beépítik a központi költségvetésbe az ugyanekkora összegű támogatást.
A pénzt a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. kapja.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Orbán-kormány több mint százmillió eurós támogatást folyósít az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és számos erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!