Hirdetés

Európai bírálatok a CIA-járatok miatt

Nem talált bizonyítékot az Európai Parlament ideiglenes vizsgálóbizottsága arra, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos fogdákat működtetett volna európai országok területén. A testület jelentése azonban azt állítja, hogy több uniós ország illetékeseinek tudomásuk volt a kontinenst érintő titkos légi járatokról, illetve terroristagyanús személyek elfogásáról.

Gazda Árpád

2007. január 24., 00:002007. január 24., 00:00

Az olasz Claudio Fava készítette jelentés elismeri, hogy „a nemzetközi terrorizmus az EU biztonságára és stabilitására irányuló fő fenyegetések egyike, amely ellen törvényes és összehangolt eszközökkel kell küzdenie minden európai kormánynak, szorosan együttműködve az Egyesült Államokkal\", ugyanakkor bírálja is a kormányokat és az uniós illetékeseket, hogy nem működtek kellőképpen együtt a bizottsággal, és nem fedtek fel mindent, amiről tudomásuk volt a vizsgált állításokkal kapcsolatban. A jelentéstevő megítélése szerint mások mellett Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország, Olaszország illetékeseinek tudomásuk volt bizonyos titkos repülésekről és őrizetbe vételekről, de ezek ügyében nem mutattak teljes együttműködést a testülettel.
A jelentés, amelyet 28 igen és 17 nem szavazattal fogadtak el a bizottságban, Magyarországról semmilyen formában nem ejt szót. A tavaly novemberben ismertetett dokumentum viszont Romániáról azt állítja: nem zárható ki, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok a bukaresti hatóságok tudtával folytattak titkos tevékenységet az ország területén. A vizsgálóbizottság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román hatóságok nem tudtak beszámolni arról: hogy az Egyesült Államok pontosan milyen tevékenységet folytatott a konstancai Mihail Kogãlniceanu repülőtéren. Ugyancsak aggodalomra ad okot a bizottság szerint az a 21 CIA-repülőjárat, amely Romániában is landolt, és feltehetően illegálisan szállított terrorizmussal gyanúsított foglyokat. Marian Jean Marinescu román európai parlamenti képviselő szerint a bizottság jelentése semmilyen következménnyel nem jár Romániára nézve.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés