Hirdetés

Európai kitüntetést kapott Klaus Johannis

Johannis többek között „az európai egység ügyéhez való hűségével és az európai értékek támogatásával” érdemelte ki a kitüntetést •  Fotó: Presidency.ro

Johannis többek között „az európai egység ügyéhez való hűségével és az európai értékek támogatásával” érdemelte ki a kitüntetést

Fotó: Presidency.ro

A Coudenhove-Kalergi Európa-díjjal tüntették ki szerdán Klaus Johannis államfőt.
A Cotroceni-palotában tartott ceremónián az Európai Néppárt elnöke mondott laudációt a díjhoz.

Balogh Levente

2020. március 04., 17:452020. március 04., 17:45

Donald Tusk „rendkívüli politikusnak” nevezte Johannis elnököt, aki „kiáll olyan értékek mellett, amelyeket mások már rég elvetettek”, őszinte az emberekhez, nem próbálja meg manipulálni őket, és így elnyerte a bizalmukat.

Egy kis városból származik, egy nemzeti kisebbség tagja, a kisebbségek nézőpontját is képviseli”

Hirdetés

– hangoztatta.

Az Európai Tanács volt elnöke azt is elmondta, hogy egy közel egy évvel ezelőtti beszélgetésük során felvetette Johannisnak, hogy pályázza meg az Európai Tanács elnöki tisztségét, a román államfő azonban elutasította ezt. „Johannis elnök barátságosan mosolygott egyet, megköszönte az ajánlatot, majd hozzátette: Tudod, Donald, nekem még dolgom van Romániában, ezért kérlek, ne számolj az én jelölésemmel” – idézte fel Johannis válaszát Tusk.

A díjat a Coudenhove-Kalergi Európai Társaság elnöke, Nikolaus liechtensteini herceg adta át Klaus Johannisnak, hangsúlyozva,

Johannis többek között „az európai egység ügyéhez való hűségével és az európai értékek támogatásával” érdemelte ki a kitüntetést.

A kitüntetést kétévente ítéli oda a páneurópai eszme megfogalmazója, Richard von Coudenhove-Kalergi tiszteletére 1978-ban alapított Coudenhove-Kalergi Európai Társaság olyan személyiségeknek, „akik hozzájárultak az egységes és békés Európa projektjéhez”.

 

 

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés