2007. március 29., 00:002007. március 29., 00:00
A Belgiumban élő háromférfi ellen – nevüket nem hozták nyilvánosságra– okirat-hamisításért, hamis iratokkal valóvisszaélésért, továbbá korrupció,csalás és bűnszövetkezetben való részvételmiatt emeltek vádat, mondta el Jos Colpin, az ügyészségszóvivője.
„Az elmúlt tíz évbenjuttatott több millió euró csúszópénzrőlvan szó” – magyarázta a vizsgálóbíróa sajtónak.
A vádlottak „az EurópaiBizottság Unión kívüli képviseleteivelkapcsolatos” közbeszerzési pályázatokkapcsán, vállalkozások vezetőivel összejátszvajutottak a jogtalanul eltérített összegekhez,tette hozzá.
A letartóztatott unióstisztviselő a bizottság képviseleteinekinfrastruktúrájáért felelős szolgálatnáldolgozik. A másik vádlott az egyik olasz európaiparlamenti képviselő közvetlen munkatársa, míga harmadik egy ingatlanbefektető társaság vezetője.Kedd hajnalban ebben az ügyben tartottak házkutatásokatnégy uniós országban – Belgiumban,Olaszországban, Franciaországban és Luxemburgban– magánszemélyeknél, kereskedelmitársaságoknál, banki szervezeteknél,illetve az Európai Bizottság brüsszeli székhelyénés az egyik európai parlamenti képviselőasszisztensének irodájában. A nyomozóklefoglaltak számos dokumentumot, és több személytkihallgattak.
A házkutatások célja,mint Berta Bernardo-Mendez brüsszeli vizsgálóbíróközölte, az volt, hogy „feltárják azokat akörülményeket, amelyek között manipuláltakeurópai közbeszerzési pályázatokataz Unió egyes külföldi képviseleteinekotthont adó ingatlanok felkutatása éskiválasztása, illetve ezen épületekbiztonsági berendezéseinek telepítésesorán”.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.