2010. december 17., 13:472010. december 17., 13:47
A pénteki phenjani figyelmeztetés szerint, ha Szöul megtartja a gyakorlatot, azzal kell számolni, hogy az északiak hadserege a novemberinél is intenzívebb megtorló csapást mér Jonpjong szigetére.
A tervezett egynapos gyakorlat, amelyet az időjárási és egyéb viszonyoktól függően szombat és kedd között tartanak majd, azoknak a rutin műveleteknek a részét képezik, amelyeket Dél-Korea rendszeresen végrehajt nyugati parti szigeteinek védelme érdekében.
Észak-Korea – amely igényt tart a szigetet környező tengerszakaszra – az ilyen gyakorlatokat területe megsértésének tartja. A novemberi incidenst is az váltotta ki, hogy Szöul hasonló hadgyakorlatot tartott a térségben, és akkor Észak-Korea válaszul ágyúzni kezdte a partjaitól mindössze 11 kilométerre fekvő Jonpjong szigetét, a támadásban két dél-koreai katona és két építőmunkás meghalt.
Phenjanban hangsúlyozzák: ha Dél-Koreai továbbra hadgyakorlatokat is tart a két Korea vitatott tengeri határának a körzetében, az Észak nem habozik, és „önvédelmi válaszcsapásokat” mér. A dél-koreai hadvezetésnek küldött jegyzékében az északiak kilátásba helyezték, hogy területi vizeik védelme érekében egy újabb dél-koreai hadgyakorlatra a november 23-án végrehajtott ágyúzásnál is intenzívebb és nagyobb területre kiterjedő csapásméréssel válaszolnak.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.