Hirdetés

Erősödő Fidesz, átalakuló MSZP

Az ellenzék a népszavazást készíti elő, a szocialisták februárban választanak új vezetőséget Ébredő Magyarországról, megerősödött Fideszről beszéltek az ellenzéki párt szombaton Győrben tartott, XXI. rendkívüli kongresszusán. A tanácskozáson ellenszavazat nélkül fogadták el a küldöttek az alapszabály módosításait, köztük a legfontosabbként létrehozták az Önkormányzati Képviselők Fórumát.

Gazda Árpád

2006. november 27., 00:002006. november 27., 00:00

Az alapszabály-módosítás szerint a pártelnököt a jövőben az elnökség egy általa kijelölt tagja, vagyis a négy alelnök – Varga Mihály, Schmitt Pál, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán – valamelyike, az országos választmány elnöke, Kövér László, illetve a parlamenti frakcióvezető, Navracsics Tibor is helyettesítheti.
Nemcsak vidéken, de Budapesten is a Fidesz a legerősebb párt – hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor pártelnök, aki szerint ősszel a Fidesz történelmi győzelmet ért el. Magyarország felébredt – értékelte az önkormányzati választás eredményét az ellenzéki politikus. Úgy vélte: az MSZP is pontosan tudja, hogy az ország jelenlegi nehéz helyzete nem átmeneti, hanem a jövőben ezek lesznek az életkörülmények. Orbán szerint azonban van más út, és ennek első állomása a Fidesz népszavazási kezdeményezése. Orbán Viktor a következő fél évben három fontos feladatot nevezett meg pártja számára: a Fidesznek le kell lepleznie a kormány és a szocialisták újabb és újabb hazugságait, a fideszes önkormányzati vezetőknek minden helyi erő bevonásával meg kell szervezniük a reformokat, valamint a Fidesznek gondosan elő kell készítenie a népszavazást is.
A Magyar Szocialista Párt szombaton tartott választmányi ülésén február 24–25-ére hívták össze az alakulat tisztújító kongresszusát, amelyen az elnökválasztás mellett az alapszabály módosítása és a párt politikai stratégiájának elfogadása is szerepel. A választmányi ülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista párt reformjának fontosságáról szólva a reform lényegének az MSZP demokratikus társadalmiasítását nevezte.
A miniszterelnök  szerint öt eszközt kell felhasználni az MSZP politikájának érvényesítéséhez, nevezetesen a rend védelmét, a partnerséget, a határozottságot és a kormányzati intézkedések végigvitelét, a reformokat, valamint az építkezést, a beruházást és a befektetést. Gyurcsány Ferenc találkozóra hívta az Európai Parlament (EP) valamennyi magyarországi képviselőjét, szerinte a megbeszélés célja az együttműködés új formáinak létrehozása lenne. Hozzátette, ezenkívül megvitatnák azokat az EP napirendjén szereplő kérdéseket, melyek Magyarország szempontjából a legfontosabbak. Hangsúlyozta, azért kell közös nemzeti álláspontot kialakítani, hogy az EP-ben támogassák egymást Magyarország képviselői. n Hírösszefoglaló

--------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés