2007. augusztus 07., 00:002007. augusztus 07., 00:00
Az ankarai elnöki palotában tartott megbeszélés után Erdogan kijelentette, hogy az előző kormányzási időszak tanulságaiból okulva, az új kabinet a mostaninál „erősebb, nagyobb munkabírású” lesz. A politikus az alkotmányban biztosított 45 napos határidő előtt be akarja mutatni csapatát, de sem neveket, sem további részleteket nem árult el. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy Abdullah Gül külügyminiszter a hadsereggel dacolva ismét megpályázza-e az államfői tisztséget, vagy távozik a kabinetből. A miniszterelnök az új kormány egyik legfontosabb feladatának az iparosodott nyugati országrész és a hátrányos helyzetű, többségében kurdok lakta keleti területek közötti különbségek további csökkentését nevezte, „a tolerancia és a béke kultúrájának” meghonosításával. Ugyancsak a kiemelt tennivalók közé sorolta „egy fejlettebb demokrácia” megteremtését. A török média szerint az 53 éves miniszterelnök akár már a héten előterjesztheti az államfőnek új, 2003 óta második kormányának névsorát. Különösen nagy várakozás előzi meg, hogy kit jelöl a politikailag kényes tárcák – az oktatási, az igazságügyi és a belügyi – élére. Gazdasági miniszterként Mehmet Simsek, a Merrill Lynch amerikai befektetési bank volt közgazdászának neve merült fel. Az új parlamentre váró első feladat a házelnök, a második legmagasabb közjogi méltóság megválasztása lesz. A képviselők ezután látnak neki az államfőválasztásnak, amely a tavaszi belpolitikai válság kirobbantója volt.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.