
Fotó: Facebook/Sinan Ogan
A május 14-i török elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfőt támogassák.
2023. május 23., 07:592023. május 23., 07:59
Ogan koraesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „kijelentem, hogy a választások második fordulójában a Nép Szövetsége (pártszövetség) jelöltjét, tisztelt Recep Tayyip Erdogant fogom támogatni”.
A fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, akit a Nemzet Szövetsége hatpárti pártszövetség indított, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg. Ogan mögött egy bevándorlóellenes koalíció állt, ő 5,17 százalékot kapott.
Ogan hétfői sajtótájékoztatóján az ország stabilitásával indokolta döntését. Aláhúzta:
Május 14-én, az államfőválasztással párhuzamosan tartott, egyfordulós parlamenti választáson a Nép Szövetsége kormányoldali pártszövetség győzött. Az elért 49,47 százalék 268 képviselői mandátumhoz juttatta az Erdogan-vezette kormánypártot, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) a 600 fős törvényhozásban. A Nemzet Szövetsége nevű ellenzéki pártszövetség a voksok 35,02 százalékát gyűjtötte be, ami a legnagyobb ellenzéki pártnak, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) 169 parlamenti helyet biztosított.
Ogan hétfőn rámutatott:
„Ami mindennél fontosabb: nem tudta biztosítani a parlamenti többséget” – hangsúlyozta.
Ogan egyúttal elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint politikai pozíciókról szóló alkudozás befolyásolta volna a döntését.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!