2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00
Ennek folytatásaként karolta fel a Társulat cím? tehetségkutató produkciót, amelynek gy?ztesei 2008-ban a rockopera új el?adásában szerepelhetnek. Az ?sszel induló m?sor szerepl?inek válogatása lezárult, meglehet?sen sok határon túli magyar fiatal részvételével. „A múlt hónapban fejeztük be a meghallgatásokat, amelynek eredményeként kilencvenen jutottak a középdönt?be, további húsz szerepl?t pedig a néz?k juttatnak tovább. Örvendetes, hogy a következ? forduló résztvev?inek mintegy tíz százaléka a határon túlról érkezett, s közülük igazi tehetségeket ismerhettünk meg. Sajnáljuk viszont, hogy a szavazást lebonyolító SMS-szolgáltató csak az anyaországi hívásokat tudta fogadni” – közölte Rosta Mária producer, aki azt ígéri, hogy a következ? fordulóban a határon túliak is voksolhatnak majd.
A továbbjutók már a középdönt?re készülnek. A szakmai zs?ri er?s mez?nyr?l, a résztvev?k pedig a fellépés oldott légkörér?l számoltak be. „Kellemes meglepetés volt a meghallgatások közvetlensége. Otthon Réka szerepét énekeltem, de a zs?ri Saroltot kérte t?lem. Amikor megakadtam a szövegben, azonnal segítettek. Azóta ezt is éneklem a színházban” – számolt be élményeir?l Éder Enik?, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház m?vésze. A bánsági színházban idén májusban mutatták be a rockoperát, Vas-Zoltán Iván rendezésében.
A néz?k el?ször augusztus 20-án találkozhatnak az MTV képerny?jén a m?sorral. Els? alkalommal a legendás rockopera történetével ismerkedhetnek meg, kés?bb pedig már a versenyt izgulhatják végig Gundel Takács Gábor vezetésével.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.