
Záróra. Irán szerint az Egyesült Államok és izrael megsértette a tűzszünetet
Fotó: Mesterséges intelligencia/Gemini
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
2026. június 20., 17:272026. június 20., 17:27
2026. június 20., 19:252026. június 20., 19:25
A közlemény szerint
amelyeket Teherán „a kötelezettségvállalások egyértelmű megszegésének” nevezett.
Irán állítása szerint a lépés az első válaszreakció egy szélesebb intézkedéssorozatban, és figyelmeztetett, hogy további lépések következhetnek, ha az „agresszió” folytatódik.
Az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) közleményben figyelmeztette a hajókat, hogy ne közelítsék meg a Hormuzi-szorost, és közölte, hogy ellenkező esetben biztonságuk veszélybe kerülhet.
J.D.Vance amerikai alelnök eközben a Fox News-nak adott interjújában azt mondta,
és nem lát arra utaló jeleket, hogy a Hormuzi-szoros valóban le lenne zárva.
Az alelnök kijelentette: az amerikai kormányzat tárgyalódelegációja már Genfben van, és bizonyos technikai részleteken dolgozik az iráni féllel tervezett tárgyalások megkezdéséhez .
Elmondta, hogy
Elmondta, hogy az iráni kormány megbízottjai és a közvetítésben részt vevő katari és pakisztáni kormánytisztviselők vasárnap érkezhetnek oda, amikor egyeztethetnek, bár elismerte, hogy a menetrendben vannak bizonytalanságok.
Az alelnök közölte, arra számít, hogy a következő napokban ő is Genfbe utazik, hogy bekapcsolódjon a tárgyalásokba, de megjegyezte, hogy a „diplomáciai protokoll” miatt ez bizonyos előkészítést igényel.
J. D. Vance szavai szerint
Hozzátette: az Egyesült Államok célja, hogy Irán kezében a lehető legkevesebb „kártyát” hagyja arra az esetre, ha nem tartaná be vállalását, és mégis ismételten nukleáris fegyver kifejlesztésébe kezdene, újjáépítve a katonai eszközökkel lerombolt programját.
Az alelnök kijelentette, hogy Egyesült Államok semmi jelét nem látja annak, hogy Irán továbbra is lezárva tartja a Hormuzi-szorost.
Hozzátette, hogy
Az Egyesült Államok és Irán között a héten aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében 60 napos tárgyalási időszak kezdődött a két fél között, ami hosszú távú békemegállapodást céloz, és az iráni atomprogram lezárásának gyakorlati részleteiről szól.

Egy amerikai tisztségviselő szerint Donald Trump elnök különmegbízottja, Steve Witkoff Svájcba utazik, miközben az Egyesült Államok és Irán azon dolgozik, hogy a békemegállapodásról szólü technikai tárgyalásokat újra pályára állítsák.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!