
Fotó: Rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma
Őrizetbe vette az Nyomozó Bizottság (SZK) pénteken a Kemerovo megyei építésfelügyelet volt vezetőjét, mert engedély nélkül épült fel az a üzletközpont, amely vasárnap leégett a megyeszékhelyen, 64 ember halálát okozva.
2018. március 30., 19:092018. március 30., 19:09
2018. március 30., 19:142018. március 30., 19:14
Az SZK szerint a hatóságot az építkezés idején irányító Tanzilja Komkova nem tett lépéseket annak érdekében, hogy leállíttassa az önkényesen felhúzott üzletközpont működését. Az ellene indított nyomozás célja feltárni azt is, hogy az ügynek van-e korrupciós háttere. Őrizetbe vették Julija Bogdanovát, a bevásárlóközpontot birtokló Kemerovói Édesipari Kombinát vezérigazgatóját is, mert szemet hunyt a tűzvédelmi rendszer hiányosságai felett, noha beosztottjai azokra többször figyelmeztették.
A plázát 2013-ban alakították ki a város központjában, egy 1968-ban épült édesipari gyár egyes épületelemeinek felhasználásával. A kemerovói Zimnyaja Visnya üzletközpontban kitört tűz következtében 64 ember, köztük 41 gyermek vesztette életét és 79-en megsérültek.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!