Hirdetés

Emléktáblát avattak a marosvásárhelyi Puczi Béla tiszteletére Budapesten

Résztvevők Puczi Béla roma vezető emléktáblájának avatásán Budapesten •  Fotó: MTI

Résztvevők Puczi Béla roma vezető emléktáblájának avatásán Budapesten

Fotó: MTI

Emléktáblát avattak vasárnap a budapesti Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.

MTI

2017. december 10., 20:292017. december 10., 20:29

2017. december 10., 20:382017. december 10., 20:38

A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták. „Ez nagy helytállás” – tette hozzá.

Setét Jenő szerint az oktatásban eltagadják a romák részvételét, például a törökök elleni küzdelemben, az 1956-os forradalomban és szabadságharcban vagy a rendszerváltásban. Kijelentette, hogy az elkövetkezendő években folyamatosan emlékeket állítanak majd azoknak, akikre büszkék lehetnek.

Hirdetés

Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt.

„Amikor ki kellett állni, akkor nem fordított hátat, gondolkodás nélkül segített, mert ő is magyarnak érezte magát” – fogalmazott, megjegyezve, Magyarországra menekülése után tapasztalta meg először, milyen kitaszított cigánynak lenni. Közlése szerint Puczi Béla szégyellte magát, amiért Magyarországról nem tudott segíteni Erdélyben maradt családjának. „Szégyellem magam én is. (...) Béla, amíg éltél, nem tettünk érted eleget, ezért az a minimum, hogy legalább az emlékedet megpróbáljuk megőrizni” – mondta Kadét Ernő. Az ünnepségen egyebek mellett az MSZP és a Momentum Mozgalom is koszorúzott.

A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület az esemény alkalmából kiadott közös sajtóközleményében azt írta, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: „Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!". A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Amikor Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá. Sok hányattatás után 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten.

„Puczi Béla emlékének ápolása az évek során etnikai hovatartozástól és világnézettől függetlenül közüggyé vált. Nagyon sokan gondoljuk úgy, hogy Puczi Béla és társainak hőstette üzenet minden cigány és nem cigány magyarnak, határon innen és túl, hogy minden nehézség ellenére összetartozunk” – fogalmaztak. Idén nyáron Puczi Béla tisztelői – köztük a Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület – egy emléktábla felállítása céljából közadakozást kezdeményeztek, amely sikeresen zárult.

Az alkotást Kállai András szobrászművész társadalmi munkában készítette el, és a Magyar Államvasutak (MÁV) hozzájárulása után helyezték el a Nyugati pályaudvar falán.

Október 7-én, a roma büszkeség napján az emberi jogokért tartott demonstráción Setét Jenő közölte, hogy a MÁV nem engedélyezte az emléktábla felavatását. Október 10-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy az alkotást a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falára tegyék ki. Október 19-én Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója levelében azt írta, hogy a vasúttársaság szabályosan járt el a tábla ügyében, de fontosnak tartja Puczi Béla emlékének megőrzését.

„Az eseményekről csak akkor értesültem, amikor már elkerülhetetlen volt az ellentétek felszínre kerülése. Ezt személy szerint nagyon sajnálom, mert amennyiben korábban hozzám fordulnak, találtunk volna megfelelő megoldást a felmerült problémára, mint ahogy reményeim szerint még most is meg tudjuk oldani a látszólagos ellentéteinket" – fogalmazott. Dávid Ilona akkor közölte, hogy a MÁV felülvizsgálja szigorú szabályait, és érdemi javaslatokkal megegyezésre törekszik.

korábban írtuk

A MÁV-elnök sajnálja a vásárhelyi roma hős emléktáblája miatt kialakult ellentétet
A MÁV-elnök sajnálja a vásárhelyi roma hős emléktáblája miatt kialakult ellentétet

A MÁV szabályosan járt el Puczi Béla emléktáblája ügyében, de fontosnak tartja emlékének megőrzését – közölte a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója roma szervezetekkel csütörtökön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés