Hirdetés

Emlékezés demonstrációkkal

Hivatalos és pártmegemlékezéseket, ellenzéki tüntetést, a Békemenet szervezői pedig kormány melletti megmozdulását is tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján szerdán  Budapesten.

Balogh Levente

2013. október 23., 19:042013. október 23., 19:04

 

Reggel a megszokott forgatókönyv szerint katonai tiszteletadás mellett vonták fel az ország nemzeti lobogóját a budapesti Hősök terén, mivel az ünnepségek eredeti helyszínének, a Kossuth Lajos térnek az átépítése jelenleg is tart.

Délután a Hősök terén Orbán Viktor kormányfő mondott beszédetA szabadság napja elnevezésű állami rendezvényen. A miniszterelnök – aki beszéde elején a határokon túl élő magyarokat is köszöntötte – megállapította: 1956-ban nem lehetett tovább tűrni, mert nem volt mire várni, mindenki érezte, hogy nincs tovább. \"Dicsőség a hősöknek!\" - mondta a kormányfő. Szavai szerint október 23-én az egész szabad világ kalapot emel, és meghajtja fejét Magyarország és a magyarok előtt, akik nyílt harcot indítottak a kommunista rendszer ellen, amely akkoriban félelemben tartotta az egész szabad világot. A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint figyelmeztetett: a magyar szabadságnak nemcsak hősei voltak, hanem árulói is. \"Az összes forradalmunkat külföldről verték le\", és mindig voltak olyanok, \"muszkavezetők, pufajkások és vörösbárók\", akik segítették a külső ellenséget - hangsúlyozta. Azután 2006-ban, ezen a napon \"puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán\", és lovas rohamot vezényeltek, ami azért történhetett meg, mert azok kezében volt a kormányzati hatalom, akik gátlás nélkül felhasználták a fegyveres erőket saját népük ellen - mondta a miniszterelnök, aki szerint \"ma ismét közénk lövetnének - jó esetben gumilövedékkel -, és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit\". Orbán szerint nagy dolgok történtek 2010 óta, és azóta azzal, hogy önálló döntések születtek, a magyar világnemzet lett. \"Vitákat és összetűzéseket vállaltunk, és sorra megnyertük azokat. Közeledünk a mindennapi megváltás, a valódi szabadságunk felé. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, hogy ezt már nem vehetik el tőlünk” - mondta. 

A nap folyamán korábban több százan, magánemberek, civil szervezetek és politikai pártok képviselői látogattak el az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában lévő \'56-os emlékműhöz. A Terror háza múzeumhoz is tömegek látogattak el, ahol a Hősök falán több ezernyi mécsest gyújtottak a forradalom áldozatainak emlékére.

Békemenet a kormány mellett

Kormánypárti értelmiségiek szerdán is megszervezték az Orbán Viktor melletti szolidaritást kifejező Békemenetet. A szervezők és a helyszíni tudósítások is arról számoltak be, hogy példátlanul sokan vettek részt a megmozduláson, egyes adatok szerint akár egymillióan is lehettek. A menet – amelyen mintegy száz nagyváradi és számos szatmárnémeti tüntető is részt vett – a Bem szobortól indult a Hősök teréig, a menet elején nemzetiszínű molinón a következő felirat volt olvasható: \"Aki agresszív, fél. Mi nem félünk!”  A Békemenettel meg kívánják mutatni, hogy a magyar többségi társadalom képes méltóságteljesen viselkedni, ellentétben a Magyar Szolidaritás Mozgalom rendezvényén történtekkel – mondta Széles Gábor, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa, utalva arra, hogy az hetekkel ezelőtt a mozgalom rendezvényén ledöntöttek egy Orbán Viktort ábrázoló szobrot. A résztvevőknél több molinó is volt, amelyeken a következő feliratok voltak olvashatóak: \"szeretünk Viktor\", \"köszönjük Viktor\", \"veled vagyunk Viktor\", \"hűek vagyunk az \'56-os forradalom eszméihez, \"aki Orbán Viktort bántja, minket is bánt\".

„Összellenzéki” balliberális demonstráció

A budapesti Műegyetem előtt \"A szabadság összeköt\" címmel meghirdetett \"összellenzéki\" demonstrációt tartottak. Az egyetem előtti terület teljesen megtelt, egyes információk szerint a megmozduláson mintegy negyvenezren vettek részt. A tömegben a legtöbben az MSZP zászlaját lengették, de számos Együtt 2014, DK, PM, Liberálisok és Szolidaritás zászló, valamint nemzeti lobogó is feltűnt. Mesterházy Attila MSZP-elnök beszédében úgy vélte, a magyarok mindig lerázták magukról azokat a vezetőiket, akik hazugságra építették politikájukat és a nép ellenében kormányoztak, és ez lesz a sorsa Orbán Viktornak is.

Bajnai Gordon, az Együtt PM miniszterelnök-jelöltje felszólalásában úgy vélte, az embereknek 2014-ben arról kell dönteniük, hogy \"Orbánországban\" vagy Magyarországon akarnak élni. Azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök jéghegynek kormányozza Magyarországot, tönkreteszi a gazdaságot és az oktatást, és ezzel tönkreteszi a jövőt. De \"Orbánország legyőzhető, Orbán Viktor megbuktatható” – mondta Bajnai.. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt: a demokratikus ellenzék támogatóinak, mozgalmainak és pártjainak össze kell fogniuk, „nem kicsit, nagyon. Az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége, \"nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre\" – tette hozzá.

A Jobbik saját demonstrációt szervezett a Deák téren, ezen Vona Gábor pártelnök arról beszélt: a baloldal és a Fidesz vörös és narancs színű masnival átkötött ígéreteket ad a választóknak, de közben csak a hatalmat akarják. Van azonban egy párt, amely tényleg a nemzetet akarja szolgálni, szerinte ez a Jobbik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés