Megszavazta kedden a magyar Országgyûlés a pedagógusbér-emelés kiterjesztését. Eszerint a szakmai háttérintézmények és a gyermekvédelmi intézmények pedagógus végzettségű dolgozói is megkapják szeptembertõl a magasabb fizetést.
2013. augusztus 27., 22:472013. augusztus 27., 22:47
A köznevelési törvény módosítása alapján már októbertõl magasabb bért kapnak a magyarországi pedagógusok, akiknek megváltozik a munkabeosztása, a heti kötelezõ óraszámuk is, és megszűnnek a többlettanítással járó óradíjak. „Minden egyes pedagógus 5 számjegyû számnak megfelelõ fizetésemelést kap, 30–80 ezer forint között\" – jelentette ki Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár.
A Fidesz-frakció támogatta a béremelést. „Szemben azzal, amikor a Bajnai-kormány egyhavi bért elvett a pedagógusoktól 2009-ben, ez a törvényjavaslat átlagban 4 havi járandóságot juttat egy pedagógus számára pluszban, azaz átlagosan 34 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek. Ezt fontos elõrelépésnek tartjuk, és természetesen annak is örülünk, hogy ez a törvényjavaslat nem egész egyszerűen csak béremelésrõl rendelkezik, hanem ezzel párhuzamosan egy új illetményminõsítési, illetve elõrejutási rendszert is megfogalmazott\" – mondta Rogán Antal frakcióvezetõ.
Üdvözölte a béremelést a Pedagógusok Szakszervezete, de a módjával nem ért egyet. „Sajnos ez a béremelés nem mindenki számára lesz keresetnövekedés. Az intézkedésnek az az ára, hogy a pedagógusoknak az eddigi túlóráját nem fogják kifizetni, nagyon sok olyan pótlékot töröltek el, amelyért a pedagógus külön pluszfeladatot látott el, amit most amúgy is el fog látni, de ezért már pluszpénzt nem fog kapni\" – mondta Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!