
Jordi Sànchez i Picanyol
Fotó: El Español
Az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sànchez i Picanyol Katalónia új elnökjelöltje – közölte döntését hétfőn Roger Torrent, a barcelonai parlament elnöke, miután napközben egyeztetett a törvényhozás pártjainak képviselőivel.
2018. március 06., 16:222018. március 06., 16:22
Sánchez a függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) jelöltje, akit támogat a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) is. A két pártnak összesen 66 mandátuma van a 135 fős katalán parlamentben, vagyis a többségnél kevesebb, viszont a szintén függetlenségi Népi Egység (CUP) négy képviselője tartózkodást ígért a parlamenti szavazáson, amellyel matematikailag meglehetne az elnökséghez szükséges támogatás.
Csakhogy a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont leváltott elnök, és Toni Comín volt katalán egészségügyi tanácsos nem vehet részt a szavazáson, mivel letartóztatási parancs van érvényben ellenük, szavazataik átruházása pedig ez esetben nem megengedett. Ahhoz, hogy szavazataik ne vesszenek el, le kell mondaniuk képviselői helyükről.
mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta. A politikus számára a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson. A spanyol alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.
Carles Puigdemont 2016 januárja és 2017 októbere között állt Katalónia élén. Hivataláról az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt váltotta le a spanyol kormányfő, akinek erre a spanyol parlament adott felhatalmazást az alkotmány alapján.
Puigdemont négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellene és volt kormányának tagjai ellen.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!