
Fotó: CENTCOM
A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész meghalt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni – közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).
2024. március 07., 07:592024. március 07., 07:59
Ez a húszik által a nemzetközi hajózás ellen indított hadjárat eszkalációját jelenti, ugyanis ez az első alkalom a terrorakciók kezdete óta, hogy a szerveztet támadása halálos áldozatokat szedett.
A beszámoló szerint a libériai tulajdonban lévő, barbadosi zászló alatt, de görög üzemeltetésben közlekedő, Valódi bizalom nevű hajót a jemeni fővárostól, Ádentől mintegy 105 kilométerre délnyugatra, a Vörös-tenger torkolatától nem messze találta el egy rakéta, amely azután tüzet okozott.
A hajó tulajdonosának és üzemeltetőjének közös közleménye szerint a 23 tagú legénység sorsáról nincsenek információik; a Reuters hírügynökség azonban egy hajózási forrásból úgy értesült, hogy
Később az Egyesült Államok hadseregének Központi Parancsnoksága (CENTCOM) közölte, hogy hárman meghaltak, négyen pedig megsebesültek – a sérültek közül három állapota kritikus.
A CENTCOM azt is tudatta, hogy
Az amerikai hadseregnek egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a hajót nagy erejű becsapódás érte, bár a benne keletkezett kár pontos nagysága egyelőre nem ismert.
A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta csökkent jelentősen a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a Gázai övezeti háborúba a palesztinok oldalán úgymond beszállva november óta többtucatnyi támadást követtek el a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen. A hajók egy jelentős része emiatt azóta inkább kerülő úton közlekedik.
Eközben David Cameron brit külügyminiszter gázai hadműveletek azonnali, humanitárius célú szüneteltetésére szólította fel szerdán Izraelt.
Cameron, aki Londonban fogadta Beni Ganz izraeli tárca nélküli minisztert, volt kormányfőt, a jelenlegi háborús kabinet tagját, a megbeszélés utáni nyilatkozatában úgy fogalmazott:
A brit külügyminiszter szerint e jogi felelősség következményekkel jár, például akkor, amikor mi itt az Egyesült Királyságban azt vizsgáljuk, hogy Izrael eleget tesz-e a nemzetközi humanitárius törvényeknek.
David Cameron hangsúlyozta:
beleértve az infrastruktúra helyreállításához szükséges, kritikus fontosságú eszközöket.
Nagy-Britannia nem érzékel javulást ebben az ügyben, és ezen változtatni kell – fogalmazott a brit külügyminiszter.
Cameron az izraeli miniszterrel tartott szerda esti megbeszélése előtt, a londoni parlament felső kamarájában, a Lordok Házában felszólalva kijelentette: Gázában most már éhínség és járványok fenyegetnek, és ebben a helyzetben szükségképpen nagyon fogytán a türelem Izraellel szemben.
Az izraeli hadműveletek előzményeként a Gázai övezetet uraló szélsőséges iszlamista szervezet, a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsebesültek. A Hamász fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akiknek többsége még mindig fogságban van.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!