Hirdetés

Ellentmondásos hírek az ukrajnai voksolásról

Egy közeli szövetségesének közlése szerint Viktor Janukovics ukrán elnök pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, és készen áll arra, hogy előre hozott választásokat tartsanak Ukrajnában. Később ugyanakkor ezt cáfolta.

Krónika

2014. február 04., 16:222014. február 04., 16:22

Az Ukrayinska Pravda című hírportál közlése szerint erről Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője számolt be az ukrán ICTV televíziós csatornának.

„Minden lehetőségünk megvan arra, hogy felszabadítsuk a (tüntetők által elfoglalt) hivatalos intézményeket és akár a Majdant (Kijev központi terét) is (...), de ezt a lépést sosem fogom megtenni, mert ők is a polgártársaink\" – mondta állítólag Janukovics (képünkön).

Mint arról beszámoltunk, a válság kirobbanását közvetlenül az okozta, hogy november végén az ukrán államfő orosz nyomásra visszatáncolt az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásától. Kijevben válaszul kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek január 19-étől utcai harcokba torkolltak, miután a parlament a gyülekezési jogot korlátozó törvényeket fogadott el.

A biztonsági erőkkel vívott összecsapásoknak több száz sérültje és öt halálos áldozata volt. Mirosnyicsenko az ICTV-nek elmondta, nemrég vitákat folytattak a kormányzó pártban a rendkívüli állapot esetleges bevezetéséről, amely magával vonta volna a hadsereg bevetését is. Erre azonban nem kerül sor, szögezte le a képviselő.

Az elnök azt mondta, amennyiben a politikusok nem tudnak megállapodásra jutni és azt végrehajtani, akkor a helyzet egyetlen demokratikus megoldása, ha előre hozott választásokat tartanak, idézte a képviselőt a hírportál. Mirosnyicsenko szerint az elnök egyértelműen parlamenti és elnökválasztásokról beszélt. A következő elnökválasztásra rendes körülmények között jövőre, míg a parlamenti választásokra csak 2017-ben kerülne sor Ukrajnában.

Mironyiscsenko később ugyanakkor már azt mondta: Janukovics most mégsem ír ki előre hozott választásokat. A kormánypárti politikus az előre hozott választásokkal kapcsolatban azt mondta, csak addig volt róla szó, amíg az amnesztiatörvényt tárgyalták a parlamentben. Így, hogy azt sikerült megoldani, az előre hozott választások is lekerültek a napirendről.

Eközben az Európai Bizottság külügyi biztosa, Catherine Ashton kedden megbeszéléseket kezdett az Ukrajnának szánt nyugati segélycsomagról. Az Európai Unió ily módon kíván segítséget nyújtani egy átmeneti ukrán kormánynak ahhoz, hogy reformokat valósítson meg, és elnökválasztást készítsen elő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés