Hirdetés

Eljárást indít Brüsszel Magyarország ellen

Úgy döntött az Európai Bizottság, hogy három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen – jelentette be José Manuel Durao Barroso elnök tegnap Strasbourgban. Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítanak.

MTI

2012. január 18., 08:412012. január 18., 08:41

 Döntött a bizottság arról is, hogy közelebbi tájékoztatást kér a kormánytól a bírói függetlenséget érintő egyes kérdésekkel kapcsolatban. Barroso jelezte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jövő héten Brüsszelbe látogat. Navracsics Tibor magyar miniszterelnök-helyettes azt mondta, most kezdődhet egy olyan szakmai vita, amely elvezethet esetleg egy jogszabály-változtatáshoz vagy a második szakaszhoz, az Európai Bírósághoz.

Utóbbi azt jelenti, hogy amennyiben az Európai Bizottság és a kormány nem tudnak dűlőre jutni egymással, akkor a bíróságtól várják a döntést. Most úgy látja, a jegybanktörvény és az adatvédelem ügyében közel állnak ahhoz, hogy megoldást találjanak, ugyanakkor az igazságszolgáltatást érintő kérdésben „érdemi szakmai vita van”. Arra a felvetésre, hogy a bizottság kifogásolja, hogy az átszervezés miatt nem tudja kitölteni mandátumát az adatvédelmi ombudsman, Navracsics Tibor azt mondta: egy új intézmény jött létre, és az eddigi adatvédelmi ombudsman több fórumon többször kijelentette, hogy nem vállalna az új struktúrában vezető szerepet.

Ezt úgy értelmezték, hogy nem kíván részt venni a jövőbeni munkában – mondta. Ha a bizottság azt kéri, hogy a jegybanktörvényből vegyék ki a miniszterelnök által kinevezett alelnökről szóló részt, akkor tárgyalni fognak erről is. A kormány „abszolút nyitott” ebben az ügyben is, de a bizottságnak is látnia kell, hogy nekünk is vannak praktikus szempontjaink – fogalmazott Navracsics Tibor. Szerinte legitim érv, hogy a kormányzati politikának is legyen beleszólása a jegybank működésébe, továbbá a miniszterelnök által kinevezett alelnök mellett az MNB-nek van még két alelnöke és elnöke is. A kormányszóvivői iroda közölte: a kormány célja az, hogy az Európai Bizottság felvetéseire érdemi és teljes körű választ adjon, illetve a problémás kérdésekre mielőbb, lehetőleg a teljes jogsértési eljárás lefolytatása nélkül megoldást találjon.

Tabajdi: csak a kormányt bírálják
Az elmúlt hónapok során megfogalmazott nemzetközi bírálat az Orbán-kormány ellen, nem a magyar nép ellen irányult – írta tegnapi közleményében Tabajdi Csaba, az MSZP EP- delegációjának vezetője. Az EP mai strasbourgi plenáris ülésén vitát folytatnak Magyarországról. Az ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, aki arra hivatkozva kezdeményezte ennek lehetőségét, hogy „a nemzetközi baloldal újabb támadást akar indítani Magyarország ellen”. Tabajdi szerint azonban a bírálat nem pártpolitikai indíttatású. „A magyarországi válság olyan súlyos, hogy a demokratikus politikai erőknek össze kellene fogniuk az ország megmentése érdekében. Új politikára, új stílusra, a nemzeti összefogás minimumára van szükség. E fordulat végrehajtása a kétharmados parlamenti többség feladata és felelőssége. Ehhez őszinte szembenézésre és az eddigi önámítás megszüntetésére lenne szükség” – hangsúlyozta Tabajdi.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés