
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ferenc pápa a Rómába tartó visszaúton a sajtókíséret tagjainak megköszönve az újságírók munkáját magyarországi látogatásáról azt mondta, hogy „három intenzív, de jó nap volt”.
2023. május 01., 10:592023. május 01., 10:59
Kérdésre Ferenc pápa felidézte, hogy a hatvanas években került kapcsolatba először a magyarokkal, amikor Chilében folytatta tanulmányait, ahol többek között magyar jezsuitákkal találkozott, akiket elüldöztek hazájukból, valamint magyar szerzetesnővérekkel, akik Buenos Airestől nem messze iskolát tartottak fenn, ahova Jorge Mario Bergoglio, különleges káplánként havonta kétszer járt.
Megemlítette az argentin fővárosban működött magyar világi hívők társaságát is. Hozzátette,
de nem felejti, mennyire megérintette a menekülésre kényszerült magyarok fájdalma, akik hazatérésre vágytak.
Említette a Boldogságos Szűz Mária Intézete nevű rend alapítójaként ismert Ward Mária szerzetesnővéreit, és azt az általa hallott történetet, miszerint meg akarták győzni Mindszenty bíborost, hogy menjen Rómába. Ferenc pápa kijelentette, értesült 1956 lelkesedéssel teli hangulatáról, mely rövid ideig tartott, és az azt követő csalódottságról.
Megjegyezte, az általa ismert magyarok, még az egyszerűbb emberek is, nagy műveltséggel bírtak. Hozzátette, hogy a magyarok azért beszélnek idegen nyelven, mivel magyarul Magyarországon kívül nem beszélnek, „kivéve a mennyben, hiszen örökkévalóság kell a magyar nyelv megtanulásához”.
A magyarokról „nem változott a véleményem, ugyanazt a stílust tapasztaltam, amit korábban is ismertem” – jelentette ki.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!