
Joaquín Guzmán volt drogbáró elfogása után
Életfogytig és további 30 évig tartó börtönbüntetésre ítélték a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán volt drogbárót szerdán New Yorkban.
2019. július 17., 18:002019. július 17., 18:00
2019. július 17., 18:402019. július 17., 18:40
A 62 éves bűnözőt ténylegesen letöltendő börtönre ítélték, vagyis nem helyezhető feltételesen szabadlábra. Guzmánt februárban találta bűnösnek egy brooklyni esküdtszék kábítószer-kereskedelemben, többszörös emberrablásban, kínzásban és gyilkosságban.
Guzmán az úgynevezett Sinaloa kartellnek, Mexikó sokáig legnagyobb és legerőszakosabb kábítószerkereskedő hálózatának vezetője volt, s bár minden idők egyik leghírhedtebb bűnözője, az amerikai sajtó szerint hazájában, elsősorban szűkebb pátriájában, Sinaloa államban sokan egyfajta Robin Hoodként tekintettek rá.
2016-ban tartóztatták le Mexikóban – ahol korábban kétszer is megszökött a börtönből – és rövid időn belül kiadták őt az Egyesült Államoknak. Pere 2018-ban kezdődött meg, 17 pontban emeltek ellen vádat. Becslések szerint az általa vezetett és működtetett bűnszervezet napi tízmillió dollár értékben csempészett kokaint az Egyesült Államokba. Guzmán neve az 1980-as években vált ismertté, amikor bűnszervezete föld alatti alagutakat építtetett a mexikói–amerikai határon, lehetővé téve ezzel, hogy más kábítószerkereskedő bandáknál gyorsabban csempéssze be a kokaint, heroint, marihuánát az Egyesült Államokba.
Az 1990-es években már – véres leszámolások után – a Sinaloa kartell a világ egyik legismertebb bűnöző szervezete volt. 2016-ban titokban, egy rejtekhelyen interjút adott Sean Penn Oscar-díjas amerikai színésznek, és ez segítette hozzá a mexikói hatóságokat ahhoz, hogy elfoghassák őt. Bűnszervezetének több tagját már korábban letartóztatták és kiadták az Egyesült Államoknak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
1 hozzászólás