
Képünk illusztráció
Fotó: X/Vigili del Fuoco
Egy 32 éves romániai nő és három kisgyermeke meghalt egy bolognai tömbházlakásban kiütött tűzben a csütörtökről péntekre virradó éjszaka – közölte pénteken az EFE a tűzoltók tájékoztatására hivatkozva.
2024. március 15., 14:402024. március 15., 14:40
A hírügynökség szerint a nő és három gyermeke – egy kétéves ikerpár (lány és fiú) és egy 6 éves kislány – egy külvárosi nyolcemeletes tömbház negyedik emeleti lakásában tartózkodott. A gyermekek a helyszínen, édesanyjuk a kórház felé vezető úton, a mentőautóban halt meg.
Az ANSA hírügynökség úgy tudja, hogy a nő neve Ştefania Alexandra Nistor, gyermekei, Mattia Stefano Panaite, Giulia Maria Panaite és Giorgia Alexandra Panaite, füstmérgezésben haltak meg.
– idézte az Agerpres Pierluigi Pintót, a városi rendőrség egy képviselőjét.
A helyszínre kiérkezett tűzoltók szerint a negyedik emeleti lakás szobája tele volt füsttel, a bevetés közel négy órát tartott.
A gyerekek apja, akit Alexandru Panaite néven azonosítottak, szintén román állampolgár, feleségétől elvált. A tragédia idején a munkahelyén volt, a hír hallatán rosszul lett, kórházba szállították, majd állapota javulásával kiengedték. A férfi az éjszaka folyamán érkezett meg a gyerekek nagyszüleivel együtt a lakáshoz, ahol a tűzeset történt.
Matteo Lepore bolognai polgármester részvétét fejezte ki a város nevében a családnak.
A kiszivárgott halálozási nyilvántartások szerint az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 394 000 és 450 000 között van azon halottak száma, akik Oroszország oldalán harcoltak, vagy más módon kapcsolódtak a háborúhoz.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
szóljon hozzá!