
Sebastian Kurz
Fotó: Facebook/Sebastian Kurz
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjeként Sebastian Kurz győzött az osztrák választásokon, ami a közép-európai gondolat megerősödését jelzi – erről a Nézőpont Csoport vezetője beszélt az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. október 16., 14:322017. október 16., 14:32
2017. október 16., 14:342017. október 16., 14:34
Mráz Ágoston Sámuel úgy vélekedett: Kurz korábbi nyilatkozatai azt mutatják, hogy Ausztria vezetőjeként nem a német–francia tengelyre csatlakozna, hanem partnerségre törekedne a Visegrádi négyekkel (V4).
– tette hozzá. Mráz Ágoston erre utalva úgy fogalmazott, hogy Sebastian Kurz győzött az osztrák választásokon, ám Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyert.
Az elemző hangsúlyozta, hogy voksolás eredménye szerint Sebastian Kurz kapott kormányalakítási megbízást a választóktól és valószínűleg a köztársasági elnök is őt fogja felkérni erre.
ám Kurz nem zárta ki az együttműködést a szociáldemokratákkal (SPÖ) sem, sőt úgy nyilatkozott, hogy kisebbségi kormányzásra is kész.
Arról is szólt: szerte Európában azt üzenik az emberek a választásokon a pártoknak, hogy jobboldali fordulatra van szükség. Ez nem csupán a baloldali pártoknak szól, de például Németországban a CDU/CSU-nak is. Kurz ennek a gondolatnak az élén áll és ennek köszönheti győzelmét – mondta Mráz Ágoston Sámuel.
A vasárnap lebonyolított ausztriai parlamenti választás előzetes végeredménye szerint a szavazáson a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a voksok 31,6 százalékával, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ, 26,9) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ, 26,3 százalék) előtt.
Az eredmény a választókörzetekben leadott szavazatok 100 százalékának megszámlálását követően alakult ki, de nem teljes, csak a levélben érkezett voksok megszámlálása után, csütörtökön lesz végleges. Az osztrák hagyományoknak megfelelően magában foglalja ugyanakkor a levélszavazatokra vonatkozó becslést is. A közel 6,5 millió választásra jogosult közül több százezren szavaztak levélben.
A levélszavazatokra vonatkozó becslést nem tartalmazó adatok, csak a ténylegesen megszámlált szavazatok alapján ugyanakkor a szabadságpárt a második, 0,6 százalékkal megelőzve a szociáldemokratákat.
Az ÖVP-nek – ha az említett eredmény válik véglegessé – a jelenleginél 15-tel több, 62 képviselője lesz a 183 tagú parlamentben. Az SPÖ továbbra is 52, az FPÖ pedig immár 51 képviselővel rendelkezhet, 11-gyel többel, mint eddig.

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a szavazatok 31,7 százalékának megszerzésével az előrehozott ausztriai parlamenti választásokon vasárnap. A szociáldemokraták végeztek a második helyen a szavazatok 27 százalékával.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!