Hirdetés

Ausztria: győztek a konzervatívok, Kurz 31 évesen kancellár lehet

Sebastian Kurz alakulata, Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte a vasárnapi megmérettetést

Sebastian Kurz alakulata, Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte a vasárnapi megmérettetést

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a szavazatok 31,7 százalékának megszerzésével az előrehozott ausztriai parlamenti választásokon vasárnap. A szociáldemokraták végeztek a második helyen a szavazatok 27 százalékával.

MTI

2017. október 15., 20:092017. október 15., 20:09

2017. október 15., 20:122017. október 15., 20:12

A szavazatok 75,9 százalékának összeszámlálása után készült előrejelzés szerint a második helyen az eddigi nagykoalíciót vezető Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelőzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett.

Az előrejelzések azt valószínűsítik, hogy az ország új vezetője a néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a 31 esztendős Sebastian Kurz lesz, és megtörténhet, hogy Ausztriát az eddigi nagykoalíció helyett új kormányzati szövetség irányítja majd. Alexander van der Bellen államfő az ORF televíziónak nyilatkozva jelezte, hogy már gratulált is az ÖVP-t vezető Sebastian Kurznak pártja győzelméhez. Elemzők mindenesetre továbbra is az ÖVP és az FPÖ közötti koalícióalakításra számítanak.

Hirdetés

A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-ből és az ÖVP-ból álló nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előrehozott választásokat.

Az előrejelzések szerint az ÖVP-nek 57, az FPÖ-nek 51, az SPÖ-nek 49 képviselője lesz a 183 tagú parlamentben. Ez azt jelenti, hogy a néppártiak a jelenleginél 10-zel, a szabadságpártiak 11-gyel több képviselővel rendelkeznek majd, míg a szociáldemokraták 3 képviselői helyet elvesztettek.

A kisebb pártok közül a Zöldek a várakozásoktól elmaradva a jelek szerint kiestek a parlamentből, mert nem érték el az ehhez szükséges 4 százalékos küszöböt. A hasonló alapelveket valló Pilz Listája viszont bekerült a törvényhozásba 4,3 százalékos eredménnyel, 8 képviselővel. A liberális NEOS a várakozásoknak megfelelően szerepelt, 5,3 százalékos eredménnyel várhatóan 9 képviselője lesz, ugyanannyi, mint eddig. Az új parlament minden bizonnyal ötpárti lesz. A részvételi arány a nem hivatalos közlések szerint elérte a 80 százalékot. Az előzetes, nem hivatalos végeredmény késő estére várható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés