Hirdetés

Egykori boszniai szerb katonákat vádolnak horvát és bosnyák civilek meggyilkolásával

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

A bosznia-hercegovinai ügyészség vádat emelt szombaton öt boszniai szerb ellen olyan tömeggyilkosságok miatt, amelyeket az 1992-1995-ös boszniai háborúban követtek el.

Hírösszefoglaló

2023. december 30., 18:442023. december 30., 18:44

2023. december 30., 21:282023. december 30., 21:28

A vádirat szerint az egykori katonák 1992 nyarán az északnyugat-boszniai Prijedor közelében több mint 60 horvát és egy bosnyák civilt gyilkoltak meg. Ez volt a boszniai háború idején a boszniai horvát civileket sújtó egyik legsúlyosabb bűncselekmény.

A férfiakat a Prijedor melletti Brisevo elleni támadás megszervezésével és kivitelezésével vádolják. 1992 júliusában a katonák alig néhány óra alatt 61 civilt gyilkoltak meg, köztük egy 16 éves fiút.

Hirdetés

A Brisevóban kivégzetteket azóta is eltűntként tartják számon, maradványaikat a mai napig nem találták meg. A vádiratban olvasható, hogy a támadás során többeket elhurcoltak, valamint nőket erőszakoltak meg, illetve vallási kegyhelyeket és lakóházakat semmisítettek meg. A támadás a nem szerb lakosság elleni széleskörű és szervezett támadások részét képezte.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék Milomir Stakic egykori katonai vezetőt negyven évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Prijedorban a szerbek által elkövetett háborús bűnök miatt.

A boszniai háborúban mintegy 35 ezer ember tűnt el, közülük mintegy 7600-at máig keresnek.

Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttestének felkutatásán, munkájukat azonban nehezíti, hogy az elkövetők a háború után sok esetben kiásták és más helyen rejtették el a maradványokat, hogy ne legyen bizonyíték tettükre. Az áldozatokat a legtöbb esetben csak DNS-vizsgálattal lehet azonosítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés