
Minden bizonnyal hiteles az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez közel álló Amak hírügynökség által a Würzburgnál elkövetett baltás-késes támadás tetteséről közzétett videofelvétel – mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter kedd este a ZDF országos köztelevíziónak.
2016. július 20., 16:412016. július 20., 16:41
2016. július 20., 17:322016. július 20., 17:32
A felvétel eredetiségét szerdán Thomas de Maiziere belügyminiszter is megerősítette. Eredeti az afgán támadó személyes holmijai között talált búcsúlevél is, és mindez azt mutatja, hogy a 17 éves fiú „legalábbis nagy súlyt helyezett arra, hogy tettét összefüggésbe hozza az IÁ-val\" – mondta Peter Altmaier. A fiatalembert a barátja halála radikalizálhatta. A halálhír megrázta, magatartása megváltozott és nagyon sokat telefonált, de egyelőre nem tudják, hogy kivel, mert a mobiltelefonját jóval a támadás után találták meg, és még nem tudták megvizsgálni. Azt egyelőre nem tudni, hogy az IÁ mennyiben vett részt a támadásban, de a biztonsági szervek minden egyes nyomnak, értesülésnek utánajárnak – tette hozzá a kancelláriaminiszter.
Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke a ZDF-nek azt mondta, hogy a hatóság nem kételkedik a felvétel eredetiségében, de nem gondolják, hogy a támadónak közvetlen kapcsolatban kellett lennie a dzsihadista szervezettel. Az IÁ két perc húsz másodperces felvételén megjelenő, Muhammad Rijadként azonosított férfi „a Kalifátus katonájaként” beszélt magáról, és azt mondta, „szent akcióba kezd Németországban”, miközben a kezében lévő kés használatával fenyegetőzött. Ezen felül arra szólította fel az IÁ híveit, hogy akik nem tudnak a „kalifátus” területére utazni, azok saját országukban öljenek meg „hitetleneket”.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!