2011. szeptember 25., 12:362011. szeptember 25., 12:36
Slotáék bocsánatkérést követelnek Duraytól azért, amiért 2006-ban a budapesti InfoRádiónak adott nyilatkozatában fasisztának minősítette a pártot. Slotáék pert indítottak Duray ellen, akit a bíróság két éve bocsánatkérésre kötelezett. A politikus eleget tett ennek a követelésnek, de magyar nyelven, amit az SNS sérelmez, és ragaszkodik ahhoz, hogy ez szlovákul is megtörténjen. A bíróság idén márciusban elutasította a végrehajtás leállítására és a halasztásra vonatkozó kérvényt.
„A kerületi bíróságon fellebbeztem a végrehajtás ellen. Kihasználom azokat a lehetőségeket, amelyet a jogrendszer ad nekem” - magyarázta Duray. A végrehajtási ügy immár két éve húzódik.
„A törvényben van egy hiányosság. A végrehajtó megbüntethetné őt, akár néhány tízezer euróra is, Duray viszont ismételten az ítélet elhalasztását kéri. Ez egy különleges helyzet, mindig feltüntet valamilyen okot, mindig mást. A végrehajtónak pedig foglalkoznia kell ezzel” - panaszkodott az SNS jogi képviselője, Karol Gordík.
Duray most nem az ítélet végrehajtásának elhalasztását kérte, hanem másodfokon megtámadta a döntést. Korábban, járási szinten fellebbezése nem járt sikerrel.
A régóta húzódó vita tárgyát Duray Miklósnak a budapesti InfoRádióban 2006 júliusában elhangzott kijelentése képezte, miszerint a „szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt”.
A szlovákiai magyar politikus azt állítja: kijelentése egy vitában elhangzott vélemény volt. Duray továbbra is kitart amellett, hogy alkotmányos joga anyanyelvén tenni eleget a bírósági döntésnek.
Politikai véleménynyilvánításért Duray már 1983-ban is bíróság elé került. A szlovákiai magyar kisebbség jogainak védelmét a korabeli szocialista rendszer felforgató tevékenységnek minősítette, s Durayra börtönbüntetést szabott ki.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.