2011. október 20., 08:092011. október 20., 08:09
A nagyméretű közlekedési táblát, amelyen Pozsony, Dunaszerdahely és Bős magyar neve is szerepelt, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistái állították fel néhány méterrel az eredeti, csak szlovák nyelvű tábla mögött. Betűtípusa és stílusa is hasonlított a szlovák útkarbantartó vállalat tábláihoz. Eltávolítása várható volt, hiszen az aktivisták nem kértek engedélyt felállítására. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia csoport azzal indokolta a tábla kihelyezését, hogy a 63-as úton naponta több ezer autó fordul meg, és a forgalom 81százalékát helyi járművek alkotják, az utazók legalább 65 százaléka pedig magyar nemzetiségű. Hozzátették, ezen állításuk nem puszta feltételezés, önkénteseik a táblaállítást megelőzően napokat töltöttek el az elhaladó forgalom felmérésével és elemzésével. Az akcióról videó is készült. Ezzel a csoport egyben arra szeretné biztatni a kétnyelvűségért tenni akaró civileket, hogy lépjenek fel jogos nyelvi és kisebbségi jogaik védelmében, akár hasonló jelképes akciókkal, akár mindennapi tetteikkel. Mindehhez annyi is elég, ha valaki nem szégyelli anyanyelvét használni az üzletekben vagy a hivatalokban.
| Már mintegy húsz révkomáromi vállalkozás, intézmény csatlakozott a Fontos vagy! mozgalomhoz, amelynek célja, hogy a magyarlakta településeken mindenhol kétnyelvűek legyenek a feliratok – írta tegnap a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál. „Ha fontos a pénzünk, legyen fontos a nyelvünk is” – hirdetik a civilek. A Fontos vagy! mozgalom ötlete idén tavasszal született meg, azt követően, hogy civil aktivisták – az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás tagjai – sikeresen követelték, hogy tegyék újra kétnyelvűvé a révkomáromi kórház üdvözlőtábláját – mondta el Boldoghy Olivér. Az akció sikerén, valamint az egyre terjedő, kétnyelvűséget követelő matricakampányokon felbuzdulva fogtak bele az új kezdeményezésbe. |
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.