Fotó: Videófelvétel
Oroszország vasárnapra virradóra már a második egymást követő éjszaka indított több hullámban drónokat Kijev ellen – közölte a város katonai közigazgatása.
2023. november 19., 12:242023. november 19., 12:24
Szergej Popko, a helyi közigazgatás vezetője elmondta, hogy az ukrán légvédelmi rendszer mintegy 10 drónt talált el Kijevben és annak külterületén.
„Komoly károkról vagy áldozatokról nem érkezett jelentés” – mondta.
Szombaton Kijev azt közölte, hogy az Oroszország péntekről szombatra virradóra 38 iráni gyártmányú Sahíd drónnal támadta Kijevet, amelyből az ukrán légvédelem 29-et lelőtt.
Eközben
„Egy Moszkva elleni dróntámadási kísérletet hiúsítottak meg a légvédelmi erők szombat este a Bogorodszkoje városrészben. A lehulló törmelékek következtében nem keletkezett kár vagy áldozatok. A mentőszolgálatok a helyszínen dolgoznak” – tette közzé Szobjanyin.
Az orosz védelmi minisztérium a Telegramon közölte, hogy a légvédelem helyi idő szerint 1 óra körül megsemmisített egy ukrán drónt Bogorodszkoje felett.
Oroszország több mint 20 hónapja teljes körű háborút folytat Ukrajna ellen. Az orosz invázióval szembeni védekezésként Ukrajna többször bombázott orosz területeket. Az áldozatok és a károk száma azonban elenyésző ahhoz képest, hogy az orosz támadások hány halálos áldozatokat követeltek és milyen károkat okoztak ukrán városokban.
Zelenszkij elnök esti beszédében azt mondta: „A pontosságotok, fiúk, szó szerint az életet jelenti Ukrajna számára”, de figyelmeztetett, hogy a tél közeledtével Oroszország megpróbál majd még erőteljesebb csapásokat mérni.
Zelenszkij szerint Oroszország rakétákat halmozhat fel egy, az ukrán energetikai infrastruktúra elleni téli támadáshoz.
A péntek esti dróncsapások több mint 400 ukrán városban és faluban okoztak áramkimaradást, és megrongáltak egy olajraktárt a déli Odesszában, több mint 1500 lakos maradt áram nélkül.
Tavaly télen az orosz támadások miatt ukránok milliói maradtak több órán át áram nélkül a fagypont közeli hőmérsékleten.
Az ukrán vezérkar eközben szombaton azt közölte, hogy erői „továbbra is tartják állásaikat a Dnyeper folyó bal (keleti) partján”.
A folyó azóta választja el az ukrán és az orosz erőket, hogy a moszkvai csapatok egy évvel ezelőtt kivonultak Herszonból.
„Védelmezőink megszilárdítják állásaikat és tüzelnek a megszállókra” – közölte szombaton a vezérkar
a folyó keleti oldalán zajló hadműveletekről szóló helyzetjelentést.
Oroszország november 15-én elismerte, hogy az ukrán erők „kis csoportjai” állásokat foglaltak el a Dnyeper keleti pratján, de ragaszkodott ahhoz, hogy súlyos veszteségeket szenvedtek, és nincs esélyük az átkelésre.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!