
Fotó: Pixabay
Tavaly 83 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma Németországban, főleg az izraeli-palesztin között háború kitörése óta – idézte kedden a RIAS megfigyelő szervezet adatait a Reuters hírügynökség.
2024. június 25., 17:212024. június 25., 17:21
Amint a Hotnews.ro portál beszámolt róla, a RIAS szerint a 4782 regisztrált incidens mintegy fele – az antiszemita graffitifestéstől a súlyosabb gyújtogatásokig – az Izrael-ellenes aktivizmushoz kapcsolódott. A megfigyelő szervezet azonban egy még ennél is riasztóbb jelenségre hívta fel a figyelmet, nevezetesen hogy az esetek nagy része a holokauszt relativizálását vagy akár tagadását is magában foglalja, a népirtásét, amelynek során a náci Németország 6 millió zsidót gyilkolt meg.
De még Németországban is vannak olyan hangok, köztük zsidó értelmiségiek véleménye, akik azt róják fel a hatóságoknak és a médiának, hogy nem tesznek kellő különbséget az antiszemitizmus, a zsidógyűlölet, valamint a Gázai övezetben zajló izraeli akciók elleni tiltakozások között.
A Hamász Izrael elleni támadása utáni héten Olaf Scholz kancellár megismételte, hogy Izrael mint független állam létezése német nemzeti érdek. Felix Klein, a németországi antiszemitizmus elleni küzdelem koordinálásáért felelős kormánytisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy
Az AfD politikusai szerint a mintegy 225 ezer zsidó lakosú Németországnak le kell küzdenie a múltbeli tetteihez kapcsolódó megbélyegzést. Néhány esetben az AfD tagjait elítélték náci kifejezésmód használata miatt.
A CLAIM (nem kormányzati szervezetek hálózata, amely az iszlamofóbiát és a muszlimok elleni gyűlöletet figyeli), hétfőn közölte, hogy Németországban tavaly szintén nőtt a muszlimellenes incidensek száma.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
szóljon hozzá!