Hirdetés

Drámaian nőtt az atomfegyver bevetésének kockázata a szakértő szerint

A szakértő szerint a kiélezett nukleáris verseny drámaian megnövelte annak kockázatát, a második világháború óta először fordul elő, hogy dühből vetnek be nukleáris fegyvereket •  Fotó: 123RF

A szakértő szerint a kiélezett nukleáris verseny drámaian megnövelte annak kockázatát, a második világháború óta először fordul elő, hogy dühből vetnek be nukleáris fegyvereket

Fotó: 123RF

Az ukrajnai háború és a világ biztonsági helyzetének általános romlása miatt az atomfegyverrel rendelkező államok növelik nukleáris arzenáljaikat – tudatta hétfőn közzétett jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

MTI

2023. június 12., 13:522023. június 12., 13:52

A SIPRI éves jelentésében azt írta, hogy nukleáris robbanófejek globális készlete 2022 eleje és 2023 eleje között csaknem 200-zal, becslések szerint 12 512-re csökkent. Ezzel szemben a működőképes nukleáris fegyverek száma 86-tal, becslések szerint 9576-ra emelkedett. „Úgy tűnik, hogy a működőképes robbanófejek globális csökkenése megtorpant, és számuk ismét emelkedik” – írták a SIPRI kutatói.

„Ugyanakkor mind az Egyesült Államokban, mind Oroszországban kiterjedt és költséges programok vannak folyamatban nukleáris robbanófejeik, rakéta-, repülőgép- és tengeralattjáró hordozórendszereik, valamint nukleáris fegyvergyártó létesítményeik cseréjére és modernizálására” – állapította meg a SIPRI.

Hirdetés

A nukleáris fegyverek globális száma évtizedek óta folyamatosan csökken.

A csökkenés azonban elsősorban annak köszönhető, hogy a kiselejtezett robbanófejeket Oroszország és az Egyesült Államok fokozatosan leszereli.

Ez azt jelenti, hogy a kutatóközpont nemcsak a becsült teljes készleteket, hanem a bevethető arzenálokat is vizsgálja. A SIPRI szerint kilenc államnak van nukleáris fegyvere:

Oroszország és az Egyesült Államok mellett Kínának, Franciaországnak és Nagy-Britanniának, valamint Pakisztánnak, Indiának, Izraelnek és Észak-Koreának.

Izrael sosem ismerte el nyilvánosan, hogy rendelkezik atomfegyverrel.

„A legtöbb atomfegyverrel rendelkező állam retorikája egyre durvul, sőt egyesek kifejezett vagy hallgatólagos fenyegetéseket is megfogalmaznak a nukleáris fegyverek lehetséges használatával kapcsolatban” – mondta Matt Korda, a SIPRI munkatársa.

Idézet
Ez a kiélezett nukleáris verseny drámaian megnövelte annak kockázatát, a második világháború óta először fordul elő, hogy dühből vetnek be nukleáris fegyvereket”

– tette hozzá. A nukleáris diplomácia jelentősen visszaszorult azóta, hogy 2022 februárjában megkezdődött Oroszország támadása Ukrajna ellen. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2023 februárjában felfüggesztette az Új START leszerelési szerződést – az egyetlen jelentős nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződést, amely még érvényben volt az Egyesült Államok és Oroszország között.

Emellett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás felélesztéséről szóló tárgyalásokat beárnyékolja az utóbbi által az ukrajnai orosz erőknek nyújtott katonai támogatás és az országban kialakult politikai helyzet. A megállapodás felélesztése jelenleg egyre valószínűtlenebbnek tűnik – értékelte a SIPRI.

Továbbra is Oroszországnak és az Egyesült Államoknak van messze a legnagyobb fegyverarzenálja:

az összes robbanófej közel 90 százalékát ez a két ország birtokolja. Kína már régóta a harmadik helyre lépett előre.

„Kína megkezdte nukleáris arzenáljának jelentős bővítését” – magyarázta a SIPRI egy másik munkatársa, Hans M. Kristensen. Úgy vélekedett, „ezt egyre nehezebb összeegyeztetni Kínának azzal a deklarált céljával, miszerint csak a nemzetbiztonság fenntartásához szükséges minimális nukleáris ereje van”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak

Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
2025. december 05., péntek

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal

Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal
2025. december 04., csütörtök

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt

Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

2025. december 04., csütörtök

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle

Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle
2025. december 04., csütörtök

Román külügyminiszter: a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét az Oroszországhoz közeli tagállamokban

A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.

Román külügyminiszter: a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét az Oroszországhoz közeli tagállamokban
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón
2025. december 04., csütörtök

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt

Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt
2025. december 04., csütörtök

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után

Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után
Hirdetés
Hirdetés