Hirdetés

Trump lemondta a G20-csúcson tervezett találkozóját Putyinnal az orosz–ukrán konfliktus miatt

Ezúttal elmarad az amerikai és az orosz elnök találkozója •  Fotó: Kreml

Ezúttal elmarad az amerikai és az orosz elnök találkozója

Fotó: Kreml

Donald Trump amerikai elnök az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lemondta a G20-as országcsoport argentínai csúcsértekezletén tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

MTI

2018. november 29., 22:272018. november 29., 22:27

2018. november 29., 22:282018. november 29., 22:28

„Mivel az ukrajnai hajókat és a legénységüket Oroszország nem szolgáltatta vissza Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy minden érintett fél számára az lesz a legjobb, ha lemondom korábban tervezett találkozómat” – jelentette be csütörtöki Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök. Donald Trump egyúttal közölte: kész „érdemleges találkozóra” az orosz elnökkel az Ukrajnával való konfliktus rendezése után.

A Fehér Ház kertjében az elnök nem sokkal korábban újságíróknak még azt mondta: „nagyon kedvező a pillanat”, hogy megbeszéléseket folytasson az orosz elnökkel.

Hirdetés

„Valószínűleg találkozom Putyin elnökkel. Gondoltam rá, hogy lemondom, de végül ezt nem tettük meg” – fogalmazott. Hozzátette azonban: a repülőgépen áttekinti a kercsi incidensről készült teljes jelentést, és – ahogyan fogalmazott – „ez dönti majd el, hogy mit teszünk”. Az elnöki különgépen – útban Argentína felé – a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy lemondják a találkozót, mint ahogy lemondják Donald Trump találkozóját a török elnökkel és a dél-koreai vezetővel is.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders azt közölte az újságírókkal, hogy az elnöki gépen Donald Trump tanácskozott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Kelly kabinetfőnökkel, majd telefonon egyeztetett a már Buenos Airesben tartózkodó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval is. A szóvivő elmondta azt is, hogy amerikai és orosz kormányzati tisztségviselők telefonon felvették a kapcsolatot egymással.

Eközben a Kreml egyelőre nem kapott hivatalos értesítést Donald Trump döntéséről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője orosz hírügynökségeknek csütörtök este Moszkvában. „Elrepülünk Argentínába. Egyelőre csak a hírekben megjelent Twitter-üzenetet láttuk (a lemondásról). Hivatalos értesítést nem kaptunk” – nyilatkozott a szóvivő. A TASZSZ jelentése szerint hozzátette, hogy Putyinnak több ideje marad a kollégáival tartandó hasznos megbeszélésekre, ha valóban elmarad a Trumppal korábban tervezett eszmecseréje. „Ha valóban így van, akkor az elnöknek két órával több jut majd a programjában hasznos találkozókra a csúcs margóján” – fogalmazott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
Hirdetés