Hirdetés

Dokumentumfilm készült Böjte Csabáék iraki útjáról

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Hétfőn este lesz látható a Duna televízió műsorán a Böjte Csaba ferences, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő négynapos iraki missziós útját végigkísérő film.

Krónika

2017. június 05., 11:032017. június 05., 11:03

Az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilm az észak-iraki üldözött keresztény kisebbséget, a keresztény egyházaknak a régióban folytatott munkáját mutatja be, mondta az MTI-nek a film készítője, Siklósi Beatrix.

A misszió lehetősége Hölvényi Györgytől érkezett május elején, aki Böjte Csabával és Sajgó Szabolccsal, valamint Siklósi Beatrixszal és Marossy Géza operatőrrel együtt érkezett Észak-Irak kurdisztáni régiójába, Erbílbe és környékére. Ez a terület közel van Moszul városához, amelynek egy részét ma is megszállva tartja az Iszlám Állam.

Hirdetés

A magyar delegáció a négy nap alatt ellátogatott menekülttáborokba, ahol találkoztak otthonukból elüldözött keresztény családokkal és a közösséget összefogó papokkal.

Ugyancsak találkoztak a térség három keresztény egyháza - az asszír katolikus, az asszír ortodox és a káld egyház – vezetőivel.

A film alkotói interjút készítettek Nicodemus Sharaf asszír ortodox pátriárkával, aki „indulatosan nyilatkozott arról, hogy senki és semmi nem védi meg őket a világban, az emberi jogokról beszélő nagyhatalmak hamarabb emelnek szót a pandamacik védelméért, mint a keresztényüldözés ellen” - mondta Siklósi Beatrix. Hozzátette, hogy a lengyel származású Andrzej Halimbával, a Segítség a Szükséget Szenvedő Egyháznak (ACN) nevű nemzetközi katolikus segélyszervezet közel-keleti igazgatójával is készítettek interjút.

•  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz Tamás Imola

A magyar delegáció közös szentmisén is részt vett, amelyen az ACN jelképesen olajfacsemetéket adott át az otthonukba visszatérni szándékozó családoknak, hogy majd saját kertjükbe ültessék el, jelképezve a gyökereiket, azt az elhivatottságot, hogy az üldöztetés ellenére nem hagyják el hazájukat és megőrzik az iraki kereszténységet - fejtette ki Siklósi Beatrix. Hozzátette:

a „történelmi eseményen” Böjte Csaba áldoztatta az iraki keresztényeket. A szerzetes egy kilenceddel, imával érkezett Észak-Irakba, amelyet Magyarországon és Erdélyben indított el a hívek között a közel-keleti keresztényekért.

„A négynapos út nemcsak forgatás volt, hanem egy misszió, egy zarándoklat: a hétköznapi, valós életet tapasztaltuk meg, találkozhattunk azokkal a keresztényekkel, akiknek elődei már évszázadok, sőt évezredek óta üldöztetésben éltek. Láthattuk, hogyan élik meg a 21. században azt, hogy a hitükért üldözik és gyilkolják őket és láthattuk azt is, hogyan képesek életben maradni” - fejtette ki az MTVA főszerkesztője.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy

Magyarország az egyedüli ország, amely kiemelt figyelmet fordít a Közel-Keleten üldözött keresztényekre, egyebek mellett úgy, hogy külön államtitkárság foglalkozik a segítségnyújtás lehetőségeivel.

Az elmúlt héten Budapestre látogatott Lui Rafael Szakó babiloni káld katolikus pátriárka, aki megállapodást írt alá a kormánnyal 580 millió forint értékű támogatásról, amelyet az iraki Tell-Aszkuf település lakóházainak helyreállítására fordítanak. Emellett a magyar kormány biztosítja az erbíli Szent József Kórház gyógyszerellátását fél éven keresztül.

Az észak-iraki utat bemutató 52 perces dokumentumfilm hétfő este 22 óra 10 perctől látható a Duna televízió műsorán.

korábban írtuk

Iraki tapasztalatairól beszélt Böjte Csaba Budapesten
Iraki tapasztalatairól beszélt Böjte Csaba Budapesten

A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és talpra fognak állni – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés