
A Szíria ellen tervezett katonai akció ellen emelték fel határozottan szavukat arab és nemzetközi szervezetek a G20-csoport szentpétervári csúcstalálkozójának kezdetén.
2013. szeptember 05., 16:042013. szeptember 05., 16:04
A World Vision gyermeksegélyező szervezet levélben fordult Angela Merkelhez, arra kérve a német kancellárt, hogy vesse latba befolyását egy békeoffenzíva érdekében. Fennáll a veszélye annak, hogy az egész térség lángba borul - írták -, és a segélyszervezet munkatársai is támadások célpontjaivá válhatnak.
265 arab civil szervezet megállapodás elérésére szólította fel Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A nemzetközi közösségnek konszenzusra kell jutnia, meg kell találnia a tárgyalásos megoldás módját - hangsúlyozták. Az Oxfam segélyszervezet arra hívta fel a G20-csoport állam- és kormányfőit, hogy lépjenek fel az azonnali fegyvernyugvás érdekében. \"A katonai intervenció nem lehet válasz, beláthatatlan és az egész térség számára káros következményeket rejt magában\" - figyelmeztettek.
A kormányoktól független szervezetek szerint Szíriában alakult ki \"a világ legnagyobb humanitárius válsága\". A konfliktus több mint két évvel ezelőtti kirobbanása óta több mint százezren veszítették életüket, és kétmillióan menekültek el lakóhelyükről. A békés megoldás mellett emelt szót Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter is csütörtökön az osztrák televízióban nyilatkozva. Szerinte még van esély politikai megoldásra, a Szíria elleni katonai csapás elkerülésére. Ebben kulcsszerepe van Obamának és Putyinnak. \"Ha mindketten akarják\", az intervenció elkerülhető - hangsúlyozta Genscher. Szavai szerint ezért olyan fontos a csütörtökön Szentpéterváron kezdődő G20-as csúcstalálkozó.
A szíriai konfliktus békés megoldását sürgette Ferenc pápa is a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett levelében, amely egyben a G20-as csoport csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójának résztvevőihez is szól.
A pápa arra kérte a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport vezetőit, hogy ne maradjanak tétlenek a szíriai válságban. A szíriai nép már túl régóta éli meg e tragédiát, amely újabb szenvedéseket hozhat a békére vágyó térség számára - fogalmazott a katolikus egyházfő a Vatikán honlapján közölt levelében. Az egyházfő a világ kormányainak \"erkölcsi kötelességét\" hangsúlyozva a fegyveres beavatkozás helyett a tárgyalásos megoldást szorgalmazta. Csütörtökön egyébként Barack Obama amerikai elnök is megérkezett Szentpétervárra, a G20 találkozójára. Az elnök célja az, hogy meggyőzze a találkozó résztvevőit a szíriai rezsim megbüntetésének szükségességéről.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága egyébként szerdán 10:7 arányban megszavazta a Szíria elleni katonai akciót. A kompromisszumos határozat támogatta, hogy 60 napra korlátozva engedélyezzék az Egyesült Államoknak a katonai akciót. A katonai fellépés bizonyos feltételekkel és csak egyszer 30 nappal meghosszabbítható. A testület kizárta szárazföldi erők \"hadműveletekben történő\" bevetését Szíriában.
A dokumentumba ugyanakkor - John McCain republikánus és Chris Coons demokrata szenátor kezdeményezésére - belekerült az a kitétel is, amely szerint az amerikai politika célja a harctéri események menetének megváltoztatása, azzal a céllal, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt rákényszerítse egy olyan megegyezéses megoldásra, amely lezárja a konfliktust és utat nyit a demokratikus kormányzás felé.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!