Hirdetés

Deutsch: Soros nyíltan hadat üzent a magyar kormánynak

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerint Soros György csütörtökön megjelent írásával nyíltan hadat üzent Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökének és kormányának, világossá téve, minden tőle telhető antidemokratikus lépést kész megtenni a kabinet vereségéért.

MTI

2017. június 01., 17:472017. június 01., 17:47

2017. június 01., 18:132017. június 01., 18:13

A kormánypárti politikus budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Soros György hosszú ideje hadüzenet nélküli háborút folytat Magyarországgal szemben, mostani, hadüzenettel felérő írásával pedig ez mindenkinek egyértelművé is válhat. „Ha harc, hát legyen harc, állunk elébe!" – mondta Deutsch Tamás. Megjegyezte: abban reménykedtek, hogy „Soros György talán idáig nem jut el".

„Úgy tűnik, megint a '80-as évek legvége óta ránk jellemző naivitás az, ami a gondolatainkat vezette" – tette hozzá. A Fidesz EP-képviselője emellett közölte, levélben kéri az Európai Bizottságot, hozza nyilvánosságra, mi hangzott el a bevándorláspolitikával foglalkozó uniós biztos és Soros György csütörtöki találkozóján. Deutsch Tamás világos és egyértelmű választ vár arra, miként jöhetett létre Dimitrisz Avramopoulosz biztos és Soros György tárgyalása, ki kezdeményezte a találkozót, az ott elhangzottakat pedig mikor ismerheti meg a széles közvélemény.

Hirdetés

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, hihetetlen szómágia jellemzi Soros György „mesterkedését" az illegális bevándorlással kapcsolatban.

„Eljött a pillanat, amikor kellő tisztelettel, de egyértelmű határozottsággal tiszta vizet kell öntenünk a pohárba!" – jelentette ki Deutsch Tamás, hangsúlyozva, az Európai Unió mind a 28 tagállamának törvényeit és a közös európai jogi normákat is megsérti az, aki százezreket biztat illegális határátlépésre.

korábban írtuk

Soros korrupt maffiaállamnak nevezte Magyarországot
Soros korrupt maffiaállamnak nevezte Magyarországot

Az Orbán Viktor kormányfő által létrehozott „maffiaállam megtévesztéseivel és korrupciójával" bátran szembeszegülő magyarokat méltatta Soros György csütörtökön egy brüsszeli gazdasági fórumon. Elemzők szerint a milliárdos hadat üzent Budapestnek.

Azt mondta: Soros Györgynek az Európai Unió jövője szempontjából drámaian tragikus koncepciója van a bevándorláspolitikáról, amit határozott következetességgel végre is kíván hajtatni. „Nem összeesküvés-elméletről, hanem összeesküvés-gyakorlatról" van szó – fogalmazott Deutsch Tamás, aki szerint Soros György migrációs álláspontja nem találgatásokra, hanem korábbi írásaira és beszédeire alapozható.

A Fidesz EP-képviselője szerint ezek alapján az unió országainak évente legalább 1 millió illegális bevándorlót kellene befogadniuk, ennek finanszírozására pedig bevándorlónként 4,5 millió forintot kellene előteremteniük, például az agrártámogatások, valamint a fejlesztési- és kutatási kiadások csökkentésével. Deutsch Tamás úgy vélte: Soros György azt szeretné, ha a bevándorláspolitikát nem a nemzetállamok „demokratikusan megválasztott népképviselői", hanem a „senki által meg nem választott brüsszeli bürokraták" határoznák meg.

„Soros György ezzel párhuzamosan mindent megtenne a több elemből álló, hatékony magyarországi védvonal lebontásáért, amely lényegében lezárta a balkáni útvonalat az illegális bevándorlók előtt" – tette hozzá Deutsch Tamás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés