
Fotó: Pinti Attila
Dacian Cioloș volt miniszterelnököt választották meg szerdán az Európai Parlament új, Emmanuel Macron fémjelezte Újítsuk meg Európát (Renew Europe) elnevezésű frakciójának vezetői posztjára. A liberális pártokat tömörítő csoportosulás a harmadik legnagyobb frakció az EP-ben.
2019. június 19., 11:472019. június 19., 11:47
2019. június 19., 11:572019. június 19., 11:57
Dacian Cioloșt 64 igen és 42 ellenszavazat mellett választották meg frakcióvezetőnek. Ellenfele Sophie in ‘t Veld holland, illetve Fredrick Federley svéd EP-képviselő volt. Nem mellékes, hogy az egykori román uniós biztos egyetemi hallgatóként a Vatra Românească „kulturális” szervezet tagja volt. A jelenleg ellenzéki politikus az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes atrocitások kirobbantásában kulcsszerepet játszó ultranacionalista formáció ifjúsági tagozatában 1993-ban a kolozsvári szervezet elnökhelyettesi tisztségét is betöltötte.
A Gazeta de Cluj napilap által hónapokkal ezelőtt közölt dokumentumok szerint Cioloș a nacionalista Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) 1995-ben megalapított ifjúsági szervezetének első elnöke volt. Az exminiszterelnök a lapnak elismerte, hogy a kolozsvári városházán dolgozott, diákként pedig több olyan akcióban is részt vett, amelyek szervezői között a Vatra Românească ifjúsági szervezete is ott volt. Ezt követően Macronék új kedvence Franciaországba távozott, ahol Rennes-ben, majd Montpellier-ben tanult. Cioloș felesége, Valérie francia.
Az RMDSZ szerint a Dacian Cioloș vezette technokrata kormány is felelős azért, hogy a csíksomlyói búcsú nincs rajta az UNESCO listáján. A zarándoklatot Kelemen Hunor RMDSZ-elnök még kulturális miniszterként terjesztett fel először 2012 márciusában, majd 2014-ben az UNESCO-listára, a nemzetközi szervezet illetékes bizottsága azonban 2016 végén elutasította a kezdeményezést. Az RMDSZ azzal vádolta meg az akkori, Cioloș vezette kormányt, hogy nem tartotta fenn a jelölést, semmibe vette a magyarság törekvését.
Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója korábban kiemelte: Cioloș fő romániai támogatója a polgári titkosszolgálat közeli média, így a Digi24 médiacsoport. „Cioloș magyar ügyekben ritkán nyilvánul meg, de támogatja a vonatkozó liberális nyugati politikát, kormányfősége idején kerülte a nyilvánosságban a konfliktust magyar témákban, de a magyar kisebbség diszkrét és határozott háttérbe szorításának voltunk tanúi” – fogalmazott az elemző.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!