Hirdetés

Csernobili szintű a fukusimai reaktorbaleset súlyossága

A nukleáris eseményeket rangsoroló (INES-) skálán az eddigi ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa minősítését – erősítette meg kedden a japán atomipar-biztonsági hivatal a sajtóban korábban megjelent értesüléseket.

MTI

2011. április 12., 11:322011. április 12., 11:32

Ez azt jelenti, hogy az egy hónappal ezelőtti szökőár miatt történt reaktorbalesetet az 1986-os csernobili katasztrófával azonos súlyúnak ismerték el, holott – mint mondta a hivatal illetékese – a fukusimai erőműből a szabadba került hasadóanyagok mennyisége legfeljebb a tizedrésze annak, ami a csernobili baleset idején jutott a levegőbe. Számszerűsítve ez 630 ezer terabecquerelt jelent. Egy balesetet akkor sorolnak a 7-es fokozatba a nemzetközi skálán, ha radioaktív anyagok „jelentős mennyiségben” jutottak a szabadba, és a szivárgás „igen nagy mértékben hat az emberi egészségre és a környezetre”.

Az atomipar-biztonsági hivatal előzetes számítást tett közzé a környezetet ért sugármennyiség halmozott (kumulatív) mennyiségéről. Az adatok szerint az atomerőműtől 60 kilométerre északnyugatra, és 40 kilométerre dél-délkeletre meghaladta az 1 millisievertet/év mennyiséget. A 20 kilométeres kitelepítési övezetben a sugárzás mennyisége 1-től 100 millisievert/év, míg a 20-30 kilométeres zónában 50 millisievert/év volt.

Edano Jukio kormányszóvivő kedden bocsánatot kért a Fukusima-1-es atomerőmű környékén élőktől és a nemzetközi közösségtől a történtekért. Hangoztatta, hogy az ukrajnai Csernobilban bekövetkezett katasztrófával szemben Japánban a baleset miatt nem voltak olyan esetek, amelyek közvetlenül veszélyesek lettek volna az emberi egészségre.

A szóvivő egyben hangoztatta, hogy a kormány megtesz mindent a baleset következményeinek felszámolása érdekében. Egyben cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy egyes élelmiszerek fogyasztása nem biztonságos. Ennek alátámasztására Tokióban részt vett egy kiállításon, amelyen a fukusimai prefektúra területén fekvő Ivakiból származó mezőgazdasági termékeket mutatták be. Epret és paradicsomot fogyasztva a politikus azt mondta, hogy a piacon árusított élelmiszerek mind biztonságosak.

Újabb erős földrengés rázta meg kedden Japán északkeleti részét
A földmozgás 6,0-as fokozatú volt – a korábbi hírekben még 6,3-as adat szerepelt –, és Fukusima prefektúrát rázta meg, de érezhető volt a fővárosban, Tokióban is. A hatóságok szökőárriadót rendeltek el, majd kisvártatva lefújták a riasztást. Elrendelték a megrongálódott fukusimai erőmű dolgozóinak azonnali evakuálását, de ezt a rendelkezést is visszavonták. Az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco közölte, hogy az üzem hűtővízszivattyúi rendben működnek.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés