Hirdetés

Csángóügy: gesztusokra várnak

További lépésekre szeretné biztatni a román kormányzatot a csángók kultúrájának és nyelvhasználatának megvédelmezésében az a könyv, amelyet kedden mutattak be az Európai Parlamentben, Brüsszelben.

2011. március 31., 09:262011. március 31., 09:26

A bemutatót szervező Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselő elmondta, hogy a háromnyelvű (csángó–román–angol) kötetet elsősorban az európai közvéleménynek szánták abból az alkalomból, hogy az Európa Tanács e témába vágó ajánlása tíz évvel ezelőtt született meg. Hangoztatta a képviselő azt is, hogy az ajánlásnak és a romániai magyarok erőfeszítéseinek köszönhetően a kezdeti jégtörés megtörtént, Bukarest tett lépéseket, de ezek szerinte még nem elegendőek. Románia ratifikálta például a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, és módosította az oktatási törvényt. Történtek változtatások az anyanyelvi istentisztelet szempontjából is, de ezek inkább látszatmegoldások, nem elegendőek – mondta Sógor Csaba. A Mük szeretünk itt élni című könyvben mások mellett Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem etnográfiaprofesszora és Tytti Isohookana-Asunmaa ET-jelentéstevő írt tanulmányt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Iráni konfliktus: Izrael szerint a teheráni vezetők kiiktatása egyre nagyobb káoszba taszítja az iszlamista rendszert

Izrael úgy véli, hogy a magas rangú iráni tisztségviselők és katonai vezetők ellen folytatott célzott likvidálási művelete „káoszt” szít az iráni rezsim vezetésében.

Iráni konfliktus: Izrael szerint a teheráni vezetők kiiktatása egyre nagyobb káoszba taszítja az iszlamista rendszert
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Egyetlen orosz régió sem érezheti magát biztonságban az ukrán drónok miatt – figyelmeztetnek Moszkvában

Az ukrán nagy hatótávolságú drónok már az orosz–ukrán határtól több mint 1500 kilométerre fekvő orosz Urál-vidéket is fenyegetik – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára, volt védelmi miniszter kedden a tanács ülésén.

Egyetlen orosz régió sem érezheti magát biztonságban az ukrán drónok miatt – figyelmeztetnek Moszkvában
2026. március 18., szerda

Még néhány órájuk maradt a külhoni magyar választópolgároknak regisztrálni az országgyűlési megmérettetésre

Még néhány óráig kérhető a levélben szavazók névjegyzékébe vétele az áprilisi magyarországi országgyűlési választásra.

Még néhány órájuk maradt a külhoni magyar választópolgároknak regisztrálni az országgyűlési megmérettetésre
2026. március 18., szerda

Irán bosszút esküszik Laridzsáni halála miatt, Trump szerint Washington „átgondolja” a NATO-tagságot

Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.

Irán bosszút esküszik Laridzsáni halála miatt, Trump szerint Washington „átgondolja” a NATO-tagságot
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója
2026. március 17., kedd

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára

Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára
2026. március 17., kedd

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
Hirdetés
Hirdetés