Hirdetés

Csalt a Gold Corporation?

A szakértők nem vállalják módosított jelentésüket a verespataki hatástanulmányban Megkurtították, számos helyen átalakították annak a szakértői jelentésnek a szövegét, amely a verespataki aranybányára vonatkozó környezeti hatástanulmányhoz készült – erősítette meg tegnap az MTI-nek Virgil Apostol, a bukaresti Opus Srl. cég ügyvezető igazgatója, a jelentés egyik szerzője.

Gazda Árpád

2006. szeptember 07., 00:002006. szeptember 07., 00:00

A témában a kolozsvári Szabadság napilapban jelent meg tényfeltáró riport, amely szerint megcsonkították és meghamisították a verespataki aranybányára vonatkozó környezeti hatástanulmányhoz készített, a település történelmi részén található kulturális és épített örökség megóvását célzó független szakértői jelentést. Ennek nyomán a bukaresti szakértők nem vállalják saját jelentésüknek a hatástanulmányban megjelent változatát.
A csonkítást a beruházás tervezője, a kanadai–román Roºia Montana Gold Corporation (RMGC) hajtotta végre, amely a környezetvédelmi tárca engedélyének a megszerzéséhez volt köteles elkészíttetni az aranykitermelés környezeti hatásait feltáró tanulmányt. Ez utóbbi részét képezi a Verespatak történelmi részén álló kulturális és épített örökség megóvásának menedzsmentterve. Az RMGC szóvivője a lapnak elmondta: az erre vonatkozó fejezetek elkészítésére a Román Nemzeti Történelmi Múzeummal kötöttek szerződést, a múzeum pedig alvállalkozóként bízta meg az Opust.
A cég szakemberei és vezetői (Virgil Apostol ügyvezető igazgató és ªtefan Balici igazgató) műépítészek azt állítják: az elkészített környezeti hatástanulmányba szakvéleményükből csak egyes részleteket emeltek be. Pedig az általuk készített dokumentációt semmiképpen nem lett volna szabad megcsonkítani, mert ezáltal annak következtetései radikálisan módosultak.
„Teljes mértékben átalakították a szöveget, kivették például azokat a cikkelyeket, amelyek nem feleltek meg az RMGC-nek, kihúzták néhány fejezet címét is” – mondta az MTI-nek Apostol, aki nehezményezte, hogy módosítások voltak a szövegben is. Ezáltal a szakértői vélemény szelleme, tartalma teljes egészében átalakult, annyira, hogy az Opus vezetői nem is vállalják a hatástanulmányban megjelent szövegváltozatért a felelősséget – mondta. Apostol nem is látta érdemesnek, hogy külön kiemeljen az MTI érdeklődésére bármilyen példát is, hiszen – mint fogalmazott – az eredeti jelentés egésze, az alapvető mondanivaló torzult el a radikális módosítások révén.
A környezeti hatástanulmányt lakossági fórumokon, közvitán is megtárgyalják, mivel ez is feltétele az engedélyeztetési folyamatnak. Ha igaznak bizonyul az Opus szakembereinek állítása, az elmúlt hetekben szervezett romániai és magyarországi nyilvános fórumokon hamis dokumentumot vitattak meg. Az Opus vezetői egyébként augusztus 12-én levélben tájékoztatták Sulfina Barbu környezetvédelmi minisztert, jelezve, hogy nem vállalják a Verespatak történelmi részében található kulturális örökség megóvására vonatkozó következtetéseket, legalábbis abban a formában, ahogy a környezeti hatástanulmányban szerepelnek.
Korodi Attila, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium RMDSZ-es államtitkára elmondta: a minisztérium egyelőre tudomásul vette a leírt esetet, de nem kívánja kommentálni azt. „A történteknek akár jogi vetülete is lehet, tehát felveti a kérdést, hogy az RMGC ebben az esetben menynyiben tartja be a törvényességet – fűzte hozzá. – Ennek gyakorlati elemzésére akkor lesz lehetőség, amikor összeül majd a szakmai elemzőtanács. Azon a fórumon fogják megvizsgálni a kérdés minden vonatkozását.” Korodi szerint az Opustól kapott jelzést a minisztérium el fogja küldeni a beruházónak is, az RMGC-től ugyanis választ várnak majd erre is, akárcsak minden olyan kérdésre, amely az aranykitermeléssel kapcsolatos közvitákon felmerült. MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés