Hirdetés

Costa Concordia: még keresik az eltűnteket, kiemelték a fekete dobozt

Tegnapra virradóra egy újabb holttestet találtak az óceánjáróban, ezzel hétre emelkedett a tragédia halálos áldozatainak száma, de 29 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. A tűzoltók közben folytatják a kutatást esetleges túlélők után.

Hírösszefoglaló

2012. január 18., 07:562012. január 18., 07:56


Továbbra is két eltűnt magyart keresnek az olasz óceánjáró pénteki balesete után, egyikük azonban eredetileg nem szerepelt az utaslistán – mondta Tóth József külügyi szóvivő tegnap. A magyar Külügyminisztérium vasárnapi információi szerint tizenkét magyar volt a Costa Concordián.

A toszkán parti őrség által korábban nyilvánosságra hozott listán egy magyar szerepelt az eltűntek között, Tóth József azonban azt mondta, a római nagykövetség konzulja ellátogatott Grosseto városába, ahol válságközpontot állítottak fel az olasz hatóságok a baleset után, és itt a listák átnézésekor derült ki, hogy egy magyar nő nem szerepel az eltűntek között, holott utazott a hajón. Felvették az eltűntek listájára, így őt is keresik az azóta is folyó kutatásban – tette hozzá. Tegnapra virradóra egy újabb holttestet találtak az óceánjáróban, ezzel hétre emelkedett a  tragédia halálos áldozatainak száma, de 29 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. A tűzoltók közben folytatják a kutatást esetleges túlélők után.

Az olasz parti őrség tegnap közölte, hogy kiemelte a Costa Concordia óceánjáróból az egyik adatrögzítő fekete dobozt, a CNN hírtelevízió pedig arról számolt be, hogy ismeretlen eredetű szennyezést találtak a helyszínen. A búvárok megtalálták a másik fekete dobozt is, de még nem szerelték ki a helyéről. Az olasz parti őrség egyik illetékese közölte, a két adatrögzítő berendezés „teljes képet ad a hatóságoknak arról, hogyan történt a katasztrófa”. Szerinte a baleset helyszínén „csillogó foltra” figyeltek fel, s azonnal a szennyezést felfogó tömlőkkel vették körül.

A szóvivő nem tudta megmondani, hogy milyen eredetű a szennyezés, de a hatóságok attól tartanak, hogy a felborult hajó ökológiai katasztrófát is okozhat, üzemanyagtartályában 2400 tonna gázolaj van. Francesco Schettino, a hajó kapitánya őrizetben van, az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel és hajótörés előidézésével gyanúsítja. A CNN szerint az ügyészek kizárják, hogy műszaki hiba okozhatta a szerencsétlenséget. Szerintük a baleset pillanatában a kapitány a parancsnoki hídon volt, és „súlyos hibát” követett el.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés