
Fotó: Getty Images
A városi közlekedési vállalatok dolgozói - többségében buszsofőrök - tömegesen jelentkeztek az olaszországi szavazóhelyek elnöki tisztségére a jó fizetés miatt a vasárnapi választásokon, ami számos olasz városban megbéníthatja a tömegközlekedést.
2018. március 04., 16:352018. március 04., 16:35
Minden olaszországi szavazókör elnöke napi bruttó 187 eurót kap a péntektől egészen keddig tartó munkájára. Rómában napi bruttó 224 eurót, mivel az olasz fővárosban tartományi választás is zajlik. A néhány nap alatt szerezhető több száz eurós összeg annyira csábító volt, hogy az olasz városok közlekedési vállalatainak dolgozói tömegesen jelentkeztek szavazóhelyi elnöknek.
Még Velencében is lassabb lesz a vaporettoforgalom, mivel a vízibuszok vezetői szintén elmentek a választási körzetekbe dolgozni. Minden szavazóhelyen az elnök mellett egy titkár és négy szavazatszámláló dolgozik. A választókörzetek nagy részét szokás szerint iskolaépületekben állították fel, ezért szerdáig szünetel a tanítás. Az olaszországi választókörzetek száma meghaladja a 61 ezret.
A választóknak személyazonossági dokumentumot és az úgynevezett választási igazolványt kell magukkal vinni, amelyet 2000-ben vezettek be és minden olaszországi választáson lepecsételnek.
A szavazófülkékben mindenkinek két nagy méretű szavazólapon kell beikszelnie a kiválasztott jelöltet vagy a pártlistát. Az egyik szavazócédula rózsaszínű és ezen a képviselőházi jelöltre lehet szavazni, míg a másik sárga színű, amin a szenátusi mandátumokra voksolhatnak.
A szavazólapokon kizárólag a választókörzetben kapott speciális, kitörölhetetlen nyomot hagyó ceruzával lehet jelölést tenni. Most először a szavazólapokat - összehajtogatásuk után - a választók átadják a választókörzet elnökének, aki egy kóddal azonosítja őket a szavazási csalások elkerülésére. A szavazócédulát ezután dobják be az urnába. Az első részvételi adatot 12 óra után közlik.
Paolo Gentiloni ügyvivő miniszterelnök Rómában szavaz, Matteo Renzi a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára szülővárosában, Firenzében, az Északi Ligát vezető Matteo Salvini Milánóban, Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a dél-olaszországi Campaniában.
A szavazásra jogosult több mint 4 millió külföldi olasz már leadta szavazatát postán vagy a diplomáciai képviseleteken: 12 képviselőt és 6 szenátort választanak maguknak a római parlamentbe. A külföldi olaszok szavazatait is a vasárnap esti 11 órás urnazárás után kezdik el összeszámolni. Olasz sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy a végleges választási eredmények csak keddre lesznek meg.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!